Mini turnén a Virtuózok Székelyföldön

„Gyerekek a gyerekekért” címmel három állomásból álló mini turnét szerveznek augusztus 4. és 10. között Erdélyben a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató fiataljainak részvételével. A bevételt a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, vagyis Böjte atya pártfogoltjainak ajánlják fel.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az esemény beharangozó sajtótájékoztatóját pénteken, július 24-én rendezték meg Siófokon, ahol bejelentették azt is, hogy a tehetségkutató műsor második szériája előtt a Virtuózok stábja a koncertkörút során előválogatást is tart, lehetőséget adva az erdélyi tehetséges fiataloknak, hogy ők is megmérettessék magukat.

Csúcs Krisztina, a Virtuózok marketing igazgatója mutatta be a jelenlévőket. Peller Mariann, a Virtuózok producere üdvözölte a tájékoztatón megjelenteket és elmondta, hogy pontosan egy évvel ezelőtt ugyanebben az időben rendezték meg egy zeneiskolában az első válogatást, amelyre több mint kétezer jelentkezőt regisztráltak, és ma már 121 koncertjük van lekötve a Virtuózoknak, többek között szerepelnek a Milánói kiállításon és lesz egy japán turnéjuk is.

Többek között szólt arról is, hogy minden eszközzel igyekeznek megkönnyíteni azoknak a tehetséges gyerekeknek a sikerét Székelyföldön is, akiknek nincs lehetőségük felvételi anyagot készíteni és azzal pályázni a produkcióba, most helyben hallgatják meg őket.

A tájékoztatón elhangzott, hogy augusztus 6-án Székelyudvarhelyen, augusztus 7-én Sepsiszentgyörgyön, augusztus 8-án pedig Csíkszeredában lépnek fel, a fiatalokat a Csíki Kamarazenekar kíséri.

Molnár Levente nemzetközileg is elismert, székelyföldi születésű operaénekes, a turné ötletgazdája a tájékoztatón elmondta, hogy gyermekkori álmát látja teljesülni, amikor a tehetséges, klasszikus zenét tanuló erdélyi gyerekek is részt vehetnek a válogatón, és segítséget kaphatnak tehetségük kibontakozásához. „A tehetség utat tör magának, de utat kell adni ehhez” – mondta az operaénekes.

Készül a zeneotthon Szovátán

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője a tájékoztatón arról beszélt, hogy a támogatásnak jó helye lesz, a zenét fogja szolgálni. Mint mondta, már négy éve törik a fejüket, hogy legyen a tehetséges gyerekeknek zenélési lehetőségük Szovátán, ahol a város felett van egy kéthektáros területük. Mint mondta, egy fészekre vágytak, egy zeneotthonra, de most a segítségnek köszönhetően lesz helyük és talán hangszereik is.

A tájékoztatón megjelent Szűts Apor zongoraművész, a Virtuózok című tehetségkutató egyik felfedezettje is, aki saját élményeiről és benyomásairól beszélt, és arról, hogy a vetélkedőn szakmai visszaigazolást kapott arról, hogy van keresnivalója ezen a pályán, és hogy fontos az, hogy az ember sokrétű legyen. A fiatal művész mini koncerten mutatta be zongoratudását a sajtó képviselőinek.

Az MTVA Virtuózok stábja a 2016-os Virtuózok komolyzenei tehetségkutató előválogatóját a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában rendezik meg augusztus 5-én. A meghallgatásra eddig többen jelentkeztek Erdélyből. Az előválogatást rögzítik és a későbbiekben műsorra tűzi a közszolgálati televízió.

A Virtuózok Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora. A többi televízióban sugárzott versennyel ellentétben itt kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít. A Virtuózok szakmai csapata azokat a fiatalokat próbálja felkutatni, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek egyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.


Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.