Módosult a versenyjogi szabályozás

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény július 1-jétől hatályba lépő változásai számos anyagi és eljárásjogi módosítást eredményeznek. A hivatal úgy véli, a változásoknak köszönhetően egyértelműbbé és kiszámíthatóbbá válnak az eljárásaik. Mivel a média- és reklámpiacra ezek a változtatások ugyanúgy vonatkoznak, ezért közzétesszük az iparágat is érintő pontokat (adott esetben a kontrollt egyébként az NMHH gyakorolja), illetve azt, hogy a GVH mit ígér ezekkel kapcsolatban.

A versenyhivatal szerint a változások a fúziós eljárásokat érintik nagyobb mértékben. A fúziókontrollt érintő eljárásjogi változásoknak köszönhetően az egyszerűbb megítélésű (ún. egyfázisú) fúziós ügyek ügyintézési határideje 45-ről 30 napra csökken, továbbá fontos változás, hogy az összefonódás nem hajtható végre addig, amíg a cégek nem kapják meg a GVH engedélyét. A versenyhivatal megítélése szerint a változtatásokkal csökkenthető a piaci szereplők adminisztratív terhe anélkül, hogy érdemben növelné a versenyt akadályozó fúziók engedélyezésének a kockázatát, továbbá biztosítja, hogy az összefonódások engedélyezésére vonatkozó szabályokat be nem tartó vállalkozásokkal szemben is hatékony eszközök álljanak a GVH rendelkezésére.

Jelentősen változnak az iratbetekintés és adatkezelés szabályai annak érdekében, hogy a GVH még hatékonyabban tudja lefolytatni vizsgálatait, miközben továbbra is maradéktalanul eleget tesz az adatkezelési, adatvédelmi követelményeknek.

A kartellekkel, a gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel összefüggő ügyekben a módosítás egyebek között kiigazítja a kartellek feltárásában, azok bizonyításában önként közreműködő vállalkozások tekintetében a bírság mellőzésére vagy csökkentésére lehetőséget adó ún. engedékenységi politika szabályait.

A fogyasztóvédelem területén a hivatal szerint az átláthatóságot segíti az, hogy a GVH beépíti a törvénybe a reklámtörvény (gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi tv.) megtévesztő és jogellenes összehasonlító reklám tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

Szintén a módosítás célja a versenypártolás és a versenykultúra fejlesztésének
alapfeladatként való megjelenítése. A GVH ez utóbbi két területet évek óta
prioritásként kezeli, hiszen a jogszabályi környezet versenybarát szemlélettel történő alakításának és a versenyjogi szabályok ismertségének, betartásának, valamint a fogyasztói tudatosságnak a növelésével a hivatal hatékonyan hozzájárulhat a verseny intenzitásának javításához, ezáltal a gazdasági növekedést, a foglalkoztatást és az életszínvonalat, összességében a társadalmi jólétet is növelheti.


Családokat szólít meg két Budapesthez közeli fürdő

Családokat szólít meg két Budapesthez közeli fürdő 

A pesterzsébeti és a csillaghegyi strand így ünnepli Nagy-Budapest születésnapját.
Magyarország a külföldi munkavállalók számára a legvonzóbb országok között

Magyarország a külföldi munkavállalók számára a legvonzóbb országok között 

A Remitly legújabb „Immigrációs Index” című felmérése 82 országot rangsorolt, amelyek a legvonzóbbak a külföldről érkező munkavállalók és bevándorlók számára 2025-ben.
Történelem és turizmus: Vácott tartották a MUISZ tavaszi közgyűlését

Történelem és turizmus: Vácott tartották a MUISZ tavaszi közgyűlését 

A turizmus aktuális trendjei és kihívásai, Vác történelmi és kulturális értékei és a vallásturizmus is kiemelt figyelmet kapott.
Közlekedést érintő változások a nemzeti ünnepen

Közlekedést érintő változások a nemzeti ünnepen 

A BKK azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost.
Összeült a zsűri – hamarosan indul a Klasszis TopDesign 2025

Összeült a zsűri – hamarosan indul a Klasszis TopDesign 2025 

Ahol a vendégvárás megjelenése kerül reflektorfénybe.
Megnyílt a Magyar Zene Háza legújabb kiállítása

Megnyílt a Magyar Zene Háza legújabb kiállítása 

LISTEN. – Zenei utazás a világ körül címmel megnyílt a Magyar Zene Háza harmadik időszaki kiállítása, mely világkörüli utazásra hívja a látogatókat.
Bringás gasztrotúra, badacsonyi borok és izgalmas falatok

Bringás gasztrotúra, badacsonyi borok és izgalmas falatok 

Összesen 7 fő helyszín és 6 kiegészítő helyszín került fel az idei térképre.
Hajnali napfelkelte koncert, házfalakon suhanó táncosok: jön a Jazzfest

Hajnali napfelkelte koncert, házfalakon suhanó táncosok: jön a Jazzfest 

Az elmúlt évek bizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost.
Bezárt a Fővárosi Állatkert állatsimogatója

Bezárt a Fővárosi Állatkert állatsimogatója 

Hétfőtől határozatlan időre bezárja állatsimogatóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, döntésüket elővigyázatossági okokkal indokolták.
Százezrek mozdulnak egyszerre a gerincsérültekért

Százezrek mozdulnak egyszerre a gerincsérültekért 

Tavaly 8,1 millió eurót gyűjtött össze a jótékonysági futás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.