Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Nem könnyű versenyre kelni a Balatonnal, ringató hullámai, vidám strandjai, a víz közelségének hívogatása könnyen magára vonja az utazó figyelmét. A vizes szórakozás mellett azonban számos felfedeznivalót is rejteget a környék, amire érdemes odafigyelni.

Különleges ékszerdobozt találhatnak azok, akik közelebbről is megismernék a Balaton-parti település látnivalóit. Ajánlónkban a település rejtett kincseiből gyűjtöttünk egy csokorra valót.

Kézműves tradíciók egy hagyományos paraszti portán

Gyenesdiásra Keszthely felől érkezve az első ikonikus épületcsoport, ami fogad minket, a Kerámiaház, a Miska Pince és a körülötte lévő porta. A kiállítóhelyként, üzletként és egyben lakóházként is funkcionáló épületegyüttes a tavalyi évben nyerte el végleges formáját. Együtt megismerhetjük a mögötte álló kreatív, hagyományőrző és –örökítő családot és a motivációkat, amivel ezt a jellegzetes, hívogató látványt megálmodták a település kapujába. A Pék házaspár portáján gyönyörű kerámiák várják a látogatókat, és kihagyhatatlan attrakció a család által 2022-ben áttelepített, felépített és restaurált 170 éves Miska pince, amely egyedülálló kerámiagyűjteménnyel büszkélkedhet.

Állati kalandok erdőn-mezőn

A Festetics Imre Élményközpontban a környezeti nevelés mellett a látogatók közvetlenül is élményeket gyűjthetnek az élő környezetről, megismerhetik a hazai erdők csülkös nagyvadfajait és betekintést nyerhetnek az őshonos magyar háziállatok világába is. A Természet Háza Látogatóközpont épületében interaktív látványelemek és fotók segítenek a környék élővilágának megismerésében, miközben egy akusztikus és vizuális effektekkel, élethű preparátumokat is tartalmazó, diorámákkal színesített kiállítást is bejárhatunk. Az Élményközpont AR („kiterjesztett valóság”) alkalmazással megeleveníthetjük az erdők állatvilágát is.

Surbi's Verkli Múzeum
Surbi's Verkli Múzeum
Fotó: Gyenesdiás

Különleges dallamok a Balaton partján

2022-ben nyílt meg Gyenesdiás új látványossága, a Surber család verkli múzeuma. A korábban Keszthelyen kiállított, egyedi gyűjtemény új környezetben várja az érdeklődőket, vezetett bemutatóval, kis csoportok részére. Az ország egyik unikális, egyedi témájú kiállítása mögött egy aktív, immár Gyenesdiáson élő svájci házaspár áll, akikhez a neves Keszthelyi Nemzetközi Verkli Fesztivál életre hívása is köthető. Az új attrakcióban az akár több száz éves mechanikai zeneeszközök mind meg is szólalhatnak, így egy minden korosztály számára szemet és fület is gyönyörködtető különleges élményt kaphatunk.

A kincseket rejtő hegytető

A gyenesdiási „kályhadoktort” messze földön is ismerik szenvedélye miatt. Antikkályha-gyűjteménye a 19. század és a 20. század elejének különleges iparművészeti alkotásait tárja a kíváncsi szemek elé. A látogatók a magángyűjtemény megtekintése mellett megismerkedhetnek a restaurátor-mesterrel is, akinek kezei között a régi, leromlott állapotú darabok, míves háztartási eszközök, vaskályhák visszanyerik régi dicsőséges külsőjüket.

Fűben, fában, földben, vízben az orvosság

Diási  Vízimalom
Diási Vízimalom
Fotó: Gyenesdiás

A diási Vízimalom nemcsak látnivaló, hanem igazi boszorkánykonyha, füvesasszonya megannyi kence és gyógyító hatású növény között várja a látogatókat. A garantált programhelyszín Pékmúzeum, Festetics Fűszerkert és Herbárium egyben, ahol tavasztól adventig tematikus programok, gyógynövényes workshopok várják kicsiket és nagyokat egyaránt. A múlt praktikái mellett a helyszín az innováció és az ökotudatosság találkozási pontja is egyben. A szépen felújított Vízimalom épülete mellett csörgedező Malom-patak mentén, a Forrás-tanösvényen juthatunk le egészen a Balatoni Bringakörútra.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.