Moszkva napok Budapesten idén ősszel

Ilya Kuzmin, Moszkva Önkormányzata külgazdasági és külügyi főosztályvezető-helyettesének vezetésével 2017. május 19-én öt tagú – hivatalos látogatást előkészítő – delegáció tárgyalt a budapesti városházán. A két főváros – Budapest és Moszkva – között fennálló partnerségi együttműködési megállapodás keretében intenzív egyeztetetések folynak mind politikai, gazdasági és mind pedig kulturális téren.

Az orosz küldöttség, egyebek mellett, Szergej Szobjanyin, moszkvai főpolgármester júliusi budapesti látogatásról, valamint a 2017 őszére tervezett Moszkva Napok Budapesten rendezvény programjairól tárgyalt. A tervek szerint 2018-ban pedig Budapest mutatkozik majd be Moszkvában.

Az orosz főváros kulturális- és turisztikai bemutatkozását a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) koordinálja, ezért az egyeztetésen Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője és munkatársai is részt vettek. A fogadó fél, Budapest Főváros Polgármesteri Hivatalának delegációját Tóth Kristóf, a Főváros Nemzetközi Kapcsolatok Csoportjának képviselője vezette.

Az időzítés igen aktuális, hiszen a rubelválságból fellélegző, utazni mindig is szerető orosz társadalom újból útra kel, és felkeresi – például - Budapestet. 2017. első negyedévében 40%-ot meghaladó mértékben nőtt az oroszok által eltöltött vendégéjszakák száma a magyar főváros kereskedelmi szálláshelyein (forrás: KSH). Ez az eredmény kiválóra értékelhető a 2016. előtti néhány év rendre kétszámjegyű visszaesése után.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.