MTÜ: év végi összefoglaló a hosszútávú versenyképességről

Egyszerűsödő szabályok a vállalkozások versenyképessége érdekében.

Elkezdődhet a vendéglátóegységek új, korszerű osztályozása, változtak az utazási irodák árazására és a SZÉP-kártyára vonatkozó szabályok, a járulék- és bértámogatások kedvezményeit pedig magán buszos vállalkozások is igénybe vehetik, ezek a turisztikai vállalkozásokat érintő kormányzati intézkedések születtek az ágazat támogatására, áll a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) idei utolsó közleményében.

Az újraindítás érdekében

A hosszú távú versenyképesség érdekében olyan döntések meghozatalára is szükség volt, amelyek az újraindítás után biztosítják az ágazati szereplők működését és megerősödést, hangsúlyozta Guller Zoltán vetérigazgató. A most elfogadott intézkedések célja, hogy egyszerűsítsék azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek fékezik a gazdaságot, akadályozzák a vállalkozások működését. Egyúttal segítik a 400 ezer ember megélhetését és a GDP 13,5 százalékát adó stratégiai ágazat visszaépülését.

december 22-én megjelent 634/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletet értelmében megtörtént a vendéglátóhely-típusok definiálásának felülvizsgálata, amelyet a szektor régóta szorgalmazott. Olyan korszerű tipizálás jött létre, amely lehetővé teszi az ágazat megfelelően szegmentált és átlátható irányítását.

Az utazási irodákkal indulók megfelelő tájékoztatása

A kormányrendeletnek köszönhetően az utazásszervezők, utazásközvetítők az utazásokról szóló tájékoztatóikban, a különböző hirdetési felületeken kizárólag olyan (minimális, vagy ún. „-tól”) árat tüntethetnek fel, amelynek megfizetése valóban lehetővé teszi az utazáson való részvételt, és az utasnak ezen felül nem kell kötelezően további összeget fizetnie. A szabályozás lehetővé teszi az utasok könnyebb tájékozódását, valamint javítja az utazási irodák versenyhelyzetét.

A kormány tovább erősíti a belföldi turizmus motorjának számító SZÉP-kártyát is. A rendelet szerint ugyanis az utazási irodáknál is lehetővé válik belföldi szállásfoglalás SZÉP-kártyával. Ez nemcsak a kártyabirtokosoknak jelent újabb felhasználási módot, de az utazási irodákat is további bevételekhez juttatja.

A magánbuszosok érdekeit is figyelembe veszik 

Szintén a szektort segítő intézkedés, hogy a 638/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletnek köszönhetően a járulék- és bértámogatások kedvezményeit már a járványválság következtében nehéz helyzetben lévő magántulajdonú buszos vállalkozások is igénybe vehetik.

 

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.