Munkaerőpiac: a legtöbb munkaadó béremelést tervez

A munkáltatók többsége béremelést tervez az idén, és erre számítanak a munkavállalók is a jelentős áremelkedések miatt. Az a vállalat, amelyik az inflációnál kisebb béremelést ad, a fluktuáció növekedésével nézhet szembe, a Wyser munkaerőpiaci szolgáltató felmérése szerint.

A fejvadász cég "HR vezetők kihívásai 2023" című felmérése szerint az idén a munkáltatóknak mindössze 7 százaléka nem tervez fizetésemelést, és 10-ből 2 dolgozó nem számít béremelésre. A dolgozók 44 százaléka 10-20 százalék közötti béremeléssel lenne elégedett, viszont 35 százalékuk 20-30 százalék közötti fizetésemelést szeretne.

 

Mihályi Balázs, a Wyser vállalati üzletágának vezetője elmondta, ma már szinte minden vállalat belátta, hogy komoly gondba kerül, ha nem emeli a béreket, azonban 20 százalék feletti béremelést várhatóan csak kevesen tudnak végrehajtani.
A felmérése kimutatta azt is, hogy a munkavállalók 80 százaléka magasabb bér miatt állást váltana, a szempontok között hátrébb szorult a szakmai kihívás, a munka és a magánélet egyensúlya, illetve a lokáció.
A cégek a gazdasági nehézségek közepette igyekeznek elkerülni a leépítéseket, tanulva a koronavírus-válság tapasztalataiból, inkább az üzemeltetési és rezsiköltségeken, illetve a beszállítókon spórolnának, áll még a tanulmányban. 
    

Forrás: MTI


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.