Négy új termék a hungarikumok között

A debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamilla virágzattal bővült a hungarikumok listája - jelentette be Fazekas Sándor miniszter kedden Debrecenben.

A tárcavezető a debreceni páros kolbászt olyan népi eredetű ételnek nevezte, amely saját kultúrával rendelkezik a mangalica tenyésztéstől a feldolgozáson és a kereskedésen át a vendéglátásig. Fazekas Sándor reményét fejezte ki: ez a döntés is hozzájárul ahhoz, hogy a debreceni régi ízvilágával még jobb, még kedveltebb legyen. Az pedig, hogy a 200 éves fröccs - amelyből 50-60-féle ismert - bekerült a hungarikumok közé, a szőlőtermesztést és a kulturált borfogyasztást is segítheti - fűzte hozzá.

Az egyedülálló bajai halászlé ezer éves halászati kultúrára támaszkodik, s a köré szervezett fesztivál több mint tízezer embert vonz évente - ecsetelte a földművelésügyi miniszter, a magyar Alföld legértékesebb gyógynövényének, a népi gyógyászat legfontosabb felfedezésének nevezve a negyedik új hungarikumot, a kamilla virágzatot.

Fazekas Sándor elmondta azt is, hogy a debreceni tanácskozás döntése alapján a Magyar Értéktárba került a szerencsi csokoládé, ezzel 127-re nőtt az értéktárban lévő termékek száma. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője bejelentette: képviselőcsoportjuk kezdeményezi hazai elkülönített fejlesztési forrás létrehozását annak érdekében, hogy a hungarikumok igazi piaci szereplőkké válhassanak itthon és külföldön egyaránt.

A volt debreceni polgármester szerint nem elég a termékek kiválósága, meg kell szervezni, hogy olyan "piaci volumenben" készüljenek, ami megalapozza a sikert. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere örömét fejezte ki, hogy a debreceni páros kolbásznak mind a négy változata - a csak sertéshúsból, a csak marhahúsból, a sertés és marha vegyeshúsból, illetve a kóser bárányhúsból készült páros - is felkerült a hungarikumok listájára. A polgármester emlékeztetett rá, hogy a közelmúltban a helyi gasztronómia több képviselőjével debreceni páros kolbász kódexet írtak alá a felkutatott, eredeti receptúra szerint készülő páros kolbászok kínálatának elterjesztése érdekében.

Debrecen az eredeti páros kolbász gyártására "struktúrát akar építeni" a tenyésztőkkel, a feldolgozókkal és a vendéglátókkal összefogva, amiben számít a Mangalica Szövetség együttműködésére is - mondta Papp László. A város szeretné elérni, hogy másik nevezetes terméke, a debreceni mézeskalács is felkerüljön a hungarikumok listájára - fűzte hozzá.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.