Nem engedik Budapestre a fajvédő szervezet konferenciáját

Szerződést bontott egy szélsőséges fajvédő szervezet Budapestre tervezett konferenciájának rendezőivel az az intézmény, amely eredetileg otthont adott volna jövő szombaton az eseménynek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A budapesti Larus Rendezvényközpont üzemeltetője azt közölte az MTI-vel, hogy egy szélsőséges nézeteket valló szervezet a most következő szombaton akart gyűlést tartani náluk. "A szerződéstől a fenti körülményről történő tudomásszerzést követően haladéktalanul elálltunk" - olvasható a rendezvényközpont vezetőségének közleményében.

Indoklásukban úgy fogalmaztak: az október 4-re szervezett rendezvény szellemisége nem felel meg a demokratikus, polgári elveknek. Azt is tudatták egyúttal, hogy jövő szombaton zárva tartanak.

A kormány sem támogatja a konferencia megtartását

A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn azt közölte az MTI-vel: a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát. A magyar kormány élesen elhatárolódik minden idegengyűlölő, kirekesztő és a kisebbségeket vallása, származása miatt sértő szerveződésektől, így a Budapestre tervezett radikális konferenciától is - írták a közleményben.

Emlékeztettek: az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute október 3. és 5. között szervezne konferenciát. A tervek szerint azon felszólal Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő is - tették hozzá.

A tervezett rendezvény ellen korábban tiltakozott az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja pedig szerdán követelte, hogy tiltsák be a konferenciát.

Forrás: MTI


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni

Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.