Nemzeti emlékhellyé vált a Pannonhalmi Főapátság

Nemzeti emlékhellyé vált a Pannonhalmi Főapátság, az ezt jelképező sztélét szerdán avatták fel.

Hegyi László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az avatási ünnepségen hangsúlyozta, hogy a pannonhalmi főapátság a múlt és a jövő hírnöke is. Az ezeréves hagyománnyal rendelkező apátság, amelyben összeegyeztették a modernséget az örökléttel, "a 21. század nyelvén beszélő lelki, szellemi centrum is", miként az itteni gazdaság is a tradíciók és a legkorszerűbb technológia elegyítője, a gimnázium pedig az ország egyik legelismertebb intézménye - mondta.

Könyvtár és menedékhely

A bencés szerzetesek mindig hegyen építették rendházaikat, "nemcsak azért, mert itt közelebb van a föld az éghez, de azért is, mert messze látszó jellé kívántak lenni: itt vagyunk, jöjj, töltekezz!", így jelölve meg a teret a kolostorépítéssel, a nagy egyházszakadás előtt összekötve Keletet a Nyugattal, és létrehozva az ország első kolostori iskoláját.

Felbecsülhetetlen kincseket rejtő könyv- és levéltárat is kialakítottak, de menedékhely is, ahol például a második világháború idején háromezer üldözöttet fogadtak be, a kommunizmus évtized alatt pedig azokat a papokat, szerzeteseket, akik máshol nem találhattak otthont - tette hozzá.



Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát az ünnepségen arról beszélt: a főapátság "az egyetemes keresztény küldetésben részesült, így teljesíti azt a követelményt, hogy a nemzetet a maga sajátos keresztény módján fölemelje, nevelje és Istenhez vezesse". Korunk sajátos körülményei sürgetik, hogy "a társadalmi, technikai és kulturális kapcsolatokban egymáshoz egyre közeledő emberek Krisztusban is megtalálják a teljes egységet" - idézte a második vatikáni zsinat döntését.

Pannonhalma alapítása óta az egyetemesség helye és "egy mindig újjászületendő nemzetet átölelő és összekötő pont volt", amely különféle nemzetiségű testvérek befogadásával vált sokszínűvé és gazdagodott ennek révén - fogalmazott. Szent Márton monostora 1996-tól a világörökség része - emlékeztetett, és utalt arra is, hogy az eseményre éppen Szent Gellért vértanú püspök ünnepén került sor.

Jelenleg 13 nemzeti emlékhely van az országban, amelyek sorába tavaly decemberben emelték a pannonhalmi főapátságot. Ezek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján az Országgyűlés törvénnyel ismerte el. Egységes megjelölésükről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodik. A felállított sztélék nem csupán egységesek, és könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, hanem tömören a jelentőségükről is tájékoztatják az érdeklődőket. A nemzeti emlékhelyek sztéléjén nemzeti lobogó van.

Forrás: MTI


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.