Nemzeti emlékhely lehet Esztergom

Az esztergomi Várhegy és Víziváros is bekerülne a nemzeti emlékhelyek közé a kulturális örökségvédelmi törvényhez Völner Pál által beterjesztett módosító indítvány szerint, melyet az Országgyűlés Kulturális bizottsága keddi ülésén egyhangúlag támogatott.

A jogszabály módosító javaslatát május elején nyújtotta be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter: a dokumentum szerint a nemzeti emlékhelyek közé a nagycenki kastélyt és a szigetvári várat vennék fel, míg Völner János indítványa az esztergomi Várhegy és Víziváros felvételét is javasolja a listára.

Az új nemzeti emlékhely magában foglalná az esztergomi bazilikát, a királyi palota maradványait és a vár épületeit, az érseki palotát, a prímási levéltárat, a Simor Érseki Könyvtárat, valamint a Keresztény Múzeumot.

Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára Szabó Szabolcs (Együtt) kérdésére elmondta: a törvény módosításának előkészítése során azok a helyszínek kerültek előtérbe, amelyek valamilyen évfordulóhoz kötődnek, a tárca azonban támogatandónak tartja Völner Pál előterjesztését is.

Hiller István (MSZP) hozzászólásában leszögezte: "Esztergomnak ott a helye a nemzeti emlékhelyek között", hozzátette azonban, hogy nem szabadna limitálni ezen emlékhelyek számát, mert ez elveszi a motivációt a kulturális örökségükre büszke városoktól, régióktól.

Puskás Imre válaszában hangsúlyozta: a nemzeti emlékhely cím "egyfajta tájékozódási pont", így csak a magyar történelem valóban kiemelkedő helyszíneinek jár, létezik azonban a bővebb történelmi emlékhely kategória is.

Pósán László (Fidesz) javaslatát, amely szerint közlekedési infrastruktúra-beruházások esetén a megelőző feltárásba és a kivitelezés során ellátandó régészeti megfigyelésbe az akkreditált megyei hatókörű városi múzeumot be kellene vonni - szintén egyhangúlag támogatta a bizottság, valamint a szaktárca is.

Forrás: MTI


Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.
Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.