Nemzetközi versenyen tarolt a Széchenyi fürdő

A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja (IMTJ - International Medical Travel Journal) 2016. évi egészségturisztikai díjainak átadóján - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH).

A független, nemzetközi zsűri által 21 kategóriában megítélt díjakat minden évben az egészségturisztikai ipar kiemelkedő eredményeit felmutató vállalkozások kaphatják meg.

Szőke László, a BGYH vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a díj fejlesztéseik nemzetközi elismerését tükrözi. A kategóriában csak olyan fürdők jelentkezését fogadták el, melyek vizének gyógyhatása kutatási eredményekkel bizonyított.



A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban. A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makettkiállításon.

A fürdő az elmúlt években három, összesen több mint 3 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át. A tavaly ősszel megkezdett 1,5 milliárd forint értékű gépészeti korszerűsítés 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett valósul meg.

Forrás: MTI


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.