Nézzen körül Ön is a Lánchíd alatt!

Most tiszta, rozsdakezelt minden, és a szerkezetbe beépített kis tükrök segítik, hogy a vizsgálódó szem olyan helyekre is belásson, ahová korábban nem.

A Telex munkatársai elsők között jutottak be a Lánchíd alá, hogy megnézzék, mi változott a felújítás előtti állapothoz képest, amikor még kézzel lehetett leszaggatni a kilós rozsdás vasdarabokat a hídról.

Közben a velük tartó hídmestertől megtudtak olyan kis titkokat is, hogy miért a híd közepén posztol mindig a koldus, hova rejti munka után a mankóját, és milyen gyorsan tud szaladni.

"A Lánchíd pesti hídfőjének déli oldalán találkozunk Fazekas Jánossal, a hídmesterrel. Míg fotósunk megérkezik, lesétálunk a partra, hogy megnézzük, mit látunk alulról. Mint elmondja, a felújítás után lényegében két ponton tudja majd vizsgálni a hídszerkezetet: a hídfők alatti, mély horgonykamrában, valamint a pillérek oldalán, az úttest alatti kezelőjárdán lehet megnézni a fontos elemeket. Ide megyünk majd mi is. A partról is jól látszik a híd új, feszes hasa. Feltűnő, hogy középről kihúzták a nagy átmérőjű gáz- és vízcsöveket, ezek most más úton jutnak át a Dunán. Most üresen tátonganak a szerkezetben a fél méter átmérőjű lyukak." - írta Tenczer Gábor.

A híd ránézésre mintha karcsúbb lenne (lehet, hogy csak megszoktuk az alá erősített szerelőpaneleket), de az biztos, hogy jóval könnyebb. Az úttestet alkotó vastag vasbeton pályalemezeket ugyanis jóval könnyebb acéllemezekre cserélték, ezért a Lánchíd vesztett a súlyából nagyjából 10-15 százaléknyit, és az íve egy hajszálnyival megnőtt. (Az eredeti állapothoz képest csak 1-2 centivel magasabb a híd közepén a szerkezet.)

 

Elolvasom a cikket, megnézem a fotókat >> 

Forrás: Telex


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.