Milyen elképzelésekkel jött ki az egyetemről?
A műegyetemi építészképzéssel mind a mai napig az a baj, hogy túlságosan individualista irányba trenírozza az embereket. Az az igazán menő, ha valaki dizájntervező építésszé válik, és ez kialakít egy olyan attitűdöt az építészekben, hogy elhiszik, ők lesznek mindennek a megmondói, a megrendelők pedig jobban teszik, ha száz százalékban figyelembe vesznek mindent, amit ők mondanak. A fiatal tervezőknek két útjuk volt. Egyrészt, hogy beülnek egy irodába és a mester kezei között megtalálják a saját útjukat, vagy – ami akkoriban nem volt gyakori –, hogy az egyetem után nem sokkal saját építészirodát alapítottak. Én is egy japán–magyar irodában kezdtem, és három év után jutottam oda, hogy saját irodát nyitottam.
Amikor megnyitották a Sporaarchitects irodát, milyen irányba indultak el?
Ezt a munkák határozták meg. Egy frissebb építészetre gondoltunk, arra, hogy ha van egy meglévő érték, akkor abból kiindulva próbáljuk azt továbbfejleszteni mai eszközökkel. Például a Kazinczy utcában volt három egymás melletti telekre egy fejlesztési elképzelés, az egyiken egy kóser hentes állt, amit az Óvás! (egyesület a pesti zsidónegyed kulturális örökségének védelméért – a Szerk.) is próbált megvédeni. Mi azt javasoltuk, hogy az egész legyen egy kortárs épületegyüttes, ami ezt a régit részben vagy egészben magába tudja integrálni. Akkoriban a szemlélet inkább olyan volt, hogy mindent le kell bontani és teljesen újban kell gondolkozni. Végül a Kocka elnevezésű szórakozóhelyet is abban a trafóházban csinálták meg, amit mi javasoltunk, hogy ne bontsanak le.
A 4-es metró Szent Gellért téri és Fővám téri állomását is önök tervezték. Sokan ezt szkeptikusan figyelték, azt gondolva, hogy ez túl nagy falat lesz.
Sokáig nem is volt egyértelmű, hogy egyáltalán lesz építészeti tervpályázat, mert a mérnökök azt gondolták, mivel ez egy mérnöki létesítmény, majd ők megcsinálják a dizájnt is. Az Építészkamarának mégis sikerült pályázatot kiírnia a tíz állomásra, amit Erő Zoltánék (Palatium Stúdió, az állomások generál építész tervezője – a Szerk.) nyertek meg. Ő pedig meghívta a második és a harmadik helyezett irodát is, ami szerintem azóta is példanélküli gesztus. Ezzel egy időben minket is felkért a két állomásra.
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) a szakmai munkáján túl az emberekhez szeretné közel vinni az építészetet. Ez meg tudott valósulni?
Elhatároztuk, hogy egyrészt külföldi példák segítségével az egész építészetet, a városi kultúrát egy nemzetközi kontextusba helyezzük. Másrészt pedig az építészeti vitát és párbeszédet megpróbáljuk kiszakítani a mély szakmai környezetből úgy, hogy az másokat is érdekeljen. Volt egy csomó olyan rendezvényünk, ahol ez sikerült. Ilyen a Pecha Kucha, vagy a 100 éves házak, amit az OSA (Open Society Archives) kezdeményezett és a kezdetektől szervezzük. Ez nagyon jól működik, mert egyszerre szól az épített környezet megmentéséről és a közösségépítésről. De a tekintetben elégedetlen vagyok, hogy még mindig nagyon kevesen beszélnek a városfejlesztésről, kevesen érzik, hogy ehhez nekik közük lenne.
Milyen külföldi jó gyakorlatokat tudna Budapestre is adaptálni?
Sok az olyan hang, hogy állandóan csak a nyugati példákat nézzük. Szerintem viszont mindig nagyon fontos megnézni, máshol mi zajlik. Egy teljesen eltérő gazdasági, jogi környezetű város példájából is sokat lehet tanulni. A legjobb példa erre a közösségi kertek működése. A KÉK-kel közösen indítottuk el, és sokszor megkaptuk, hogy ez Berlinben, New Yorkban és mindenfelé remekül működik, de itthon tuti nem fog, mert ellopják a dolgokat, elhal a lelkesedés. Végül teljesen az ellenkezőjét bizonyította be, azonnal felpörgött, és most már több kerületi önkormányzat is ezzel kampányolt. De tovább is lehetne lépni, a kertek működési modellje alapján közösségi játszótereket is létre lehetne hozni.
Van más ilyen jó gyakorlat is?
Szintén külföldön működő jó gyakorlat, hogy ha van egy üres ingatlan, amiben valaki valami értelmeset akar csinálni, azt hagyjuk. Ehhez odaadjuk használatra az ingatlant, és nem kell félni tőle, hogy tönkreteszi. Ellenkezőleg, remek innovációk születnek. De próbálkozunk a volt ipari területek lendületbe hozásával is. Ehhez a nulladik lépés az, hogy megnyitjuk a területet, és azt valamilyen funkcióval elkezdik használni, ezt próbáljuk ki most a Nyugati grundnál is. Lényeg az, hogy a helyi lakosságot a terület működtetésébe és fenntartásába is próbáljuk bevonni.
Hosszú tárgyalás előzte meg, hogy elfogadja Tarlós István felkérését. Hogy esett önre a választás?
Pontosan én sem tudom. A tanácsadói kerestek meg, hogy beszéljek vele, engem is meglepett. Igaz, a KÉK-ben és a Sporában is már sok észrevételt megfogalmaztunk a várossal kapcsolatban.
A főépítész hol helyezkedik el a fővárosi hierarchiában, mik a kompetenciái, kinek tartozik elszámolással?
Az általam vezetett Városépítési Főosztály része a Városháza hivatali struktúrájának, köztisztviselő vagyok. Vannak törvényi kötelezettségeink, például a város új településszerkezeti tervét kell elkészíttetnünk, amiből kiderül, hogy hol és mi épülhet a városban. Ugyanígy mi csináljuk a városfejlesztési koncepciót és stratégiát is. Mi kezeljük például a helyi védettségű épületek kérdését és egyes örökségvédelmi és rehabilitációs pályázatokat is. Városarculati döntésekhez adunk szakmai véleményt és a főváros, illetve a fővárosi cégek saját beruházásainak programalkotásában, építészeti kérdéseiben szakértőként részt veszünk. A döntéseket azonban mindig a Fővárosi Közgyűlés hozza, mi előterjesztéseket készítünk elő. A törvényi kötelezettségekhez hozzá vannak rendelve indikátorok, azoknak kell teljesülniük, amit minden évben monitoroznunk kell és beszámolnunk róla a Közgyűlésnek, amit vagy elfogadnak, vagy visszadobnak.
Mi az elmúlt két év legfontosabb eredménye?
Elkészítettük a Budapest 2030 városfejlesztési koncepciót, amit egy másfél éves alapos helyzetelemzés előzött meg. Ez az elmúlt húsz év városfejlődési tendenciáit vizsgálva a számok függvényében jól megmutatta az ingázók, kiköltözők számát, azt, hogy hol helyezkednek el a kulturális intézmények és egyéb szolgáltatások. Az ebből kirajzolódó tendenciákat fogalmaztuk bele a következő harminc év stratégiájába.
Mennyire erős lobbitevékenységgel találkozik?
Nyilván mindenki próbálja az érdekeit érvényesíteni. Most szinte áll a piac, alig van ingatlanfejlesztés, akkor van nyomás, amikor a pénz is mozog. Mire a piac megint beindul, addigra nagyon fontos, hogy a város már tudja, mit akar, milyen irányokba kíván elmenni.
Kormányzati fejlesztések esetében van egyáltalán mozgástere?
Változó, ez mindig a projektektől és a kormánybiztossal való kapcsolattól függ. A kiemelt beruházások mögött törvények és kormányhatározatok állnak, amik eléggé meghatározzák a szakmai kereteket. A fejlesztéseket tehát politikai döntések előzik meg, ami nem feltétlenül jó, hiszen ezekből nem mindig derül ki, hogy egy ilyen döntésnek milyen városfejlesztési hatásai lehetnek.
Mit gondol a Múzeumi Negyedről?
A Budapest 2030 koncepció szerint a turisztikát, a kultúrafogyasztási helyeket decentralizálni kellene. Tény, hogy a Ligettel mindenképpen kezdeni kell valamit, de a Múzeumi Negyedet egy túlzó projektnek tartom. Ez a paradigma még a válság előtti állapotot tükrözi, ami sűrítésben gondolkodott. Ma a jelenlegi, helyenként már-már összedőlni készülő historikus várost is nehéz megtartanunk, pedig Budapestnek ez az épített környezete adja a versenyelőnyét. Ha túlságosan az új építésre tesszük a hangsúlyt, akkor félő, hogy nem marad pénz arra, ami azonnali beavatkozást igényel.
Mekkora szava van a döntésben?
Adott esetben a kormány vagy a Fővárosi Közgyűlés dönt. Én a Városépítési Főosztályt vezetem, ami egy szakmai szervezet, emellett főépítészként is a szakmai előkészítést irányítom. Azt tudjuk valamire mondani, hogy ez így jó vagy sem. De vannak politikai, gazdasági és egyéb szempontok, amik fölülírhatják a szakmai javaslatokat.
Kinevezésekor szívügyének tekintette a lakatlan épületek sorsát. Mire jutott azóta?
Van egy jelentős kihasználatlan ingatlanállomány: lakások, üzletek, ipari létesítmények, közintézmények, például egykori iskolák. A Rögtön Jövök! programsorozat keretében szeretnénk az üresen álló üzletek sorsát megoldani, ennek érdekében együttműködünk a kerületi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel. A barnamezős ipari területek egy része értékes és megőrizendő, részben lebontandó. Nemcsak műemléki szempontból lehet valami értékes, hanem esetleg jó a szerkezete, vagy olcsóbb megtartani, hasznosítani, mint lebontani – ezért gondolom megőrizni a Millenáris Parkban lebontásra ítélt M csarnokot. Az átmeneti hasznosítást sokszor félreértik, de én úgy gondolom, hogy ilyen gazdaságilag szűkös időkben, ha van egy értékes épület, akkor nem biztos, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve azonnal teljesen fel kell újítani, vagy lebontani. Inkább kreatívan kell kísérletezni, akár átmeneti funkciókat adni neki. Kevés befektetéssel oda lehet vinni embereket, később pedig, ha látszik, hogy van rá kereslet és a piac is felpörög, még mindig újra lehet értelmezni a dolgot.
És a lakások?
Durván 108 ezer üres lakás van, de ez nem mind használható, illetve egy része nem lakás céljára hasznosított. A gond az, hogy korábban szinte mindent eladtak, nagyon kicsi a kerületi és fővárosi tulajdonú lakásállomány, de az biztos, hogy létre kellene hozni egy lakásszövetkezeti rendszert. Ehhez pénz kell.
Profi, piacon működő építészként, egyben civilként került a Városházára. Milyen közeget sikerült kialakítania?
Jó lett az iroda, sok fiatalt sikerült idevonzani, de a kerületi önkormányzatoknál is szükség van a szemléletváltásra. Intenzívebb partnerséget kell kialakítani a főváros és a magánszektor között is. Az ingatlanfejlesztő sokáig egy kategóriában volt az autónepperrel a hivatali szemléletben, közben egy sor fejlesztés magántőkéből valósult meg, jól vagy rosszul. Ezért kell az együttműködésre törekedni, hogy ez a város érdekeit szolgálja, hiszen a városnak nincs pénze, de a fejlesztések szabályozásába bele tud szólni. Másrészt nagyon fontos a civilekkel való partnerség. Az utóbbi időben egyre jobban szerveződő, komoly civil közeg alakult ki. Van egy csomó, nemcsak gondolkodó, de aktívan cselekvő civil szervezet is. Szerintem középtávon éppen az alulról jövő kezdeményezéseket kell erősíteni, ez egy új gazdaság alapja lehet, és erre kell az önkormányzatokat is nyitottá tenni.
Valamikor azt mondta, hogy a közösségi projekteket kell előtérbe helyezni a nagyszabású uniósokkal szemben.
Ezt nem mondanám, mert pénz csak uniós forrásokból van. Inkább valahogy a kettőt kellene közelíteni egymáshoz, mert egyik a másik nélkül nem megy. Az ingatlanfejlesztők úgy nyilatkoznak, hogy a következő öt-hét évben csekély magánpénz várható, így jórészt csak az EU-s pénzekre számíthatunk.
Szintén ön fogalmazott úgy, hogy a főépítész láthatóvá teszi, kommunikálja a hosszú távú terveket. Most úgy látszik, mintha csak a BKK kommunikálna a nagyközönség felé.
Ennek több oka van, egyrészt a BKK létszámában és költségvetésében is súlyosan sokszorosa a mi irodánknak. Nem mondanám, hogy ez így jól van, de látszik, hogy az elmúlt húsz év mindig a közlekedésről szólt. Persze nagyon fontos a közlekedés kérdése, mert az mozgatja az embereket, a GDP-t, de túlságosan fejnehéz ez a közlekedés, integráltabban kellene ezt a kérdést kezelni.
A Budapesthez hasonló méretű Münchenben hatszázan foglalkoznak a városfejlesztéssel, nálunk mindennel együtt hatvanan. De azért sok mindent elértünk. Most zajlik a Tér-Köz pályázatunk, ami ötmilliárdos büdzsével olyan projekteket támogat, ahol a civil kezdeményezések és a magánpénzek felhasználása a kerületi önkormányzatok segítségével és irányításával valósulnak meg.
Lesz még ilyen közösségi projektekre forrás?
Én nagyon kampányolnék annak érdekében, hogy ez folytatódjon.
Létezik olyan, hogy Budapest brand?
Nem, és szerintem nem is kell. A különböző fogyasztói csoportok felé más-más pozicionálásra van szükség, és ezzel nincs is különösebb gond. Ha van egy értékünk, például az építészeti eklektika, a fürdőink, a gasztronómia vagy a fesztiválok, akkor azokat kell erősíteni.
Kellenek-e sztárépítészek, sztárépületek a városba? Gondolok Zaha Hadid vagy a Foster iroda elhalt terveire.
A jó minőségű épületek jót tesznek a városnak, ez egyértelmű. Persze hogy kellenének ilyenek, csak kérdés, hogy ki tudná kifizetni őket. Ezek az épületek nagyon drágák, és közben most már az építészeti érték mellett a fenntarthatóság egyre erősebb szempont.
Nem hiányzik az életéből a tervezés, a tanítás?
A tanítás már egy ideje nem fér bele. A kreatívkodást pedig nem adtam fel, mert például csináljuk a Tér-Köz pályázatot. A Norman Foster által tervezett londoni Gherkin toronyról készült egy jó építészeti film, amiben látható, hogy a jó épülethez elengedhetetlen egy jó megrendelő és egy jó építész. Mi most megpróbáljuk a jó megrendelőt eljátszani. Ez sok szempontból hasonlóan kreatív, mint a tervezés. Ha rossz a program vagy a koncepció, abból a legjobb építész sem hoz ki semmi értelmeset. Partnerként sokat tudunk az építészekkel együtt gondolkozni ezeken a koncepciókon, ami szerintem jó dolog.
Évek óta részt vesz a Csoma’s Room projektben. Ezt miért tartja fontosnak?
Már az egyetemen is részt vettem egy jászszentlászlói vályogvető táborban, ami meghatározó volt számomra. Akkor nagyon megtetszett a közösségben való építés lehetősége. Mind a tervezés, mind a kivitelezés közösségben zajlik. Viszont az mindegy, hogy mindez Magyarországon vagy Indiában történik. Persze India nagyon vonzó, a Himalája csodálatos hely. De a feladat gyakorlatilag ugyanaz: helyiekkel, helyi alapanyagokból kell valamit közösen megvalósítani. Az mindig vonzott, hogy limitált költségvetésből és alapanyagokból miként lehet valami közösségi értéket teremteni.
| A városépítő |
|
2004–2009 között a BMGE Rajzi és Formaismereti tanszékének egyetemi oktatója volt, ahol szabadkézi rajzot és tervezést tanított. 2005-től egyik megalapítója és kuratóriumi elnöke a programjaival és működésével nemzetközi szinten is elismert KÉK – Kortárs Építészeti Központnak, amely fiatal építészek, városkutatók, képzőművészek és civilek által alapított és működtetett, független építészeti-kulturális intézet, egyben az egyetlen hazai kortárs építészettel foglalkozó, nemzetközileg is releváns szakmai platform. 2012-ben nevezték ki Budapest főépítészévé, ahol ismerői szerint jó helyre került, reményeik szerint jót tesz a városnak az alulról jövő kezdeményezések és a piaci alapú építészeti világ ismerete. Jó szervezőnek mondják, komoly érdeme, hogy egyaránt jól megérti a politikusok és az átlagemberek nyelvét is. Nagy hatása volt arra, hogy a politikába is belefolyhasson az építészetről, a városfejlesztésről szóló párbeszéd. Számos jó, főleg közösségi projektet vitt be a Városházára, igaz, ő csak javaslatot tud tenni, lobbizhat, a végső döntést a közgyűlés és a főpolgármester mondja ki. Évek óta részt vesz az indiai Zanglában a Csoma’s Room projektben – Kőrösi Csoma Sándor elhagyatott tibeti palotájának renoválása mellett kulturális örökségvédelem, önkéntesség, oktatás –, pár évig csoportvezető is volt. Önkéntestársai szerint a munka során nagyon érzékenyen reagál a helyi társadalmi és kulturális kérdésekre. |
Interjúnk októberben készült a Kreatív smart citykről szóló lapszámához. Városházi pozíciója a hírek szerint nem nevezhető stabilnak.
A Smart city-összeállításunkat a JCDecaux támogatta.
Forrás: Kreatív Online
