Nyerteseket hirdettek a 2015. évi hungarikum pályázaton

Döntés született a 2015. év második felében kiírt, − a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésére, kutatására, népszerűsítésére, megőrzésének és gondozásának támogatására beérkezett pályázatokról – jelentette be V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.

V. Németh Zsolt szerdán, Budapesten megtartott sajtótájékoztatón ismertette az elmúlt év végén kiírt hungarikum pályázat eredményeit. A 180 millió forintos pályázat támogatási összegét két célterületen használhatják fel a nyertes pályázók. Az első célterületen meghirdetett 170 milliós összegre magyarországi önkormányzatok határon túli, magyarok lakta településekkel együttműködésben pályázhattak, amely az értékgyűjtés elősegítése érdekében tapasztalatátadásra, külhoni értéktárak létrehozására, működtetésére, a nemzeti értékek népszerűsítésére, rendezvények megvalósítására nyújt lehetőséget. A második célterületen 10 millió forint állt rendelkezésre, amellyel hagyományos népi mesterségek, kihalófélben lévő szakmák továbbörökítését kívánják támogatni.

A rendelkezésre álló forrás figyelembevételével beérkezett 115 pályázat közül összesen 68 pályázat bizonyult támogathatónak, az I. támogatási cél tekintetében 64, míg a II. támogatási cél esetében pedig 4 nyertes pályázó bizonyult sikeresnek – mondta el V. Németh Zsolt.

Az államtitkár úgy vélekedett, várhatóan az idén tavasszal újabb hungarikum pályázat kiírására kerül sor, amely pályázati támogatás meghaladja a jelenlegi összegét, várhatóan mintegy 250 millió forintot tesz majd ki, azzal a céllal, hogy az iskolásokat is bevonja az értékgyűjtés folyamatába.

Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a 2015-ös esztendő a hungarikumok ügyét illetően a lendületvétel éve volt. A hungarikum törvény tavalyi módosítása egyértelmű szabályozást tesz lehetővé a nemzeti értékek gyűjtését, a javaslatok beadását illetően. A tavalyi év végére sikerült a Magyarországon már sikeres hungarikum mozgalmat Kárpát-medencei szintre emelni. A hungarikum pályázatnak köszönhetően elindult a határon túli értékgyűjtő mozgalom szerveződése, sorra jöttek létre nemzetrész értéktárak. A Horvátországi Magyar Nemzetrész Értéktár Bizottság, a Felvidéki Értéktár Bizottság, Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság, a Muravidéki Magyar Értéktár megalakulását követően nemrégiben létrejött a Vajdasági Magyar Értéktár.

Szakáli István Loránd beszámolt arról is, hogy a Hungarikumok Gyűjteménye 2015-ben összesen 13 elemmel bővült, 42-ről 55-re nőtt az abban található értékek száma. A kiemelkedő nemzeti értéket tartalmazó Magyar Értéktár elemeinek száma 107-ről 127-re nőtt, mindösszesen 20 értékkel bővült. Elmondása szerint, ugyanakkor nem cél a Hungarikumok Gyűjteményének mindenáron való felduzzasztása, a kívánatos az, hogy minél több javaslat érkezzen alulról – települési, megyei értéktárakból – a Hungarikum Bizottság elé.

Az I. támogatási célra benyújtott és támogathatónak ítélt pályázat alapján várhatóan 72 külhoni települési értéktár fog megalakulni, melynek 45%-a Erdélyben, 23%-a Felvidéken, 18%-a Vajdaságban, 7%-a Kárpátalján, 4 %-a Muravidéken, 1,5 %-a pedig az Őrvidéken működik majd – mondta el a helyettes államtitkár.

A pályázat részletes eredménye a Herman Ottó Intézet weblapján (http://www.hoi.hu/) és a www.hungarikum.hu honlapon érhető el.


Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.