Nyíregyházán hetvenmilliárdért fejlesztenek 2021-ig

Az idén és 2019-ben főként az infrastrukturális, a sport- és turisztikai fejlesztések kezdődhetnek el.

Az egyik legnagyobb projektet a sűrített földgázzal (CNG) üzemelő új autóbuszflotta beszerzése jelenti. A brüsszeli forrásból elnyert hétmilliárd forintból 41 jármű érkezik január végéig a városba, ezek várhatóan február közepén állnak forgalomba. A beszerzéshez töltőállomás- és telephelyépítés is kapcsolódik. Folytatódik a Kállay-kúria műemléki épületének második ütemű fejlesztése, amelyre 400 millió forintot fordítanak, és elkezdődött a szabadtéri színpad felújítása is 1,2 milliárd forint értékben. Több mint 1,5 milliárd forintot szánnak az önkormányzati épületek - például iskolák és közművelődési intézmények - energetikai korszerűsítésére, 1,2 milliárd forintot pedig óvodák és bölcsődék rekonstrukciójára. Várhatóan áprilisra készül el 270 millió forintból a műemléki védelem alatt álló Bencs-villa felújítása, folytatják a Sóstói-erdőben az erdei sétány és sétaút építését, erre csaknem 300 millió forint jut.

Még idén elkészül több mint 4 milliárd forintból egy új négycsillagos szálloda és 1,6 milliárdból a Pangea Ökocentrum és Szálloda Sóstógyógyfürdőn, 381 millióból pedig új bejárata és látogatócentruma lesz a Nyíregyházi Állatparknak. Várhatóan ebben az évben adják át a 482 millió forintból megvalósuló jégpályát és jégcsarnokot is. A tervek között szerepel a városi labdarúgó-stadion fejlesztése: a 10,3 milliárd forint értékű projekt keretében nyolcezer ember befogadására képes, arénajellegű stadiont alakítanának ki, amely alkalmas lesz más rendezvények megtartására is. A nyíregyházi atlétikai centrum megvalósítására 3,8 milliárd forintot kap a megyeszékhely, egy versenyuszodára pedig 2,4 milliárd forintot költenek.

Barnamezős területek rehabilitációja keretében a Tiszavasvári úton lévő egykori laktanyaépületek új funkciókat kapnak, erre a programra több mint 1,7 milliárd forint jut. Fejlesztik a belvárosi közlekedési csomópontokat, valamint járdákat és kerékpárutakat építenek. Sóstógyógyfürdőn több mint egymilliárd forint értékű pályázati pénzből rendeznék a zöldfelületeket, felújítanák a sóstói sétányt és a fürdőházat, csaknem 690 millió forintot költenének a múzeumfalu továbbfejlesztésére.

A tervezett beruházások nagyobb részét - sikeres pályázat esetén - még idén elindítaná az önkormányzat, egy részüket pedig 2019-ben vagy 2020-ban valósítanák meg. A fejlesztési anyag pontos összeg megjelölése nélkül tartalmaz több más beruházást is, ezek közül a várost nyugatról elkerülő út építése és az új ipari park létrehozása számít jelentősebb fejlesztésnek. Utóbbi első üteme 22,9 hektáron valósul meg; a park teljes fejlesztésére a kormány 2016-os döntés értelmében több mint 2,8 milliárd forint fordíthat a helyhatóság.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.