Nyitott Balaton: kerékpáros tókerülés és kutyás programok

A Nyitott Balaton tavaszi programsorozatában 128 vendéglátóhely, 108 program, 156 szálláshely, új tókerülő kerékpáros akció és több kutyás program is várja azokat, akik április 28. és május 14. között látogatnak el az üdülőrégióba - hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján kedden Siófokon.

Hoffmann Henrik, a Balaton Turizmus Szövetség elnöke emlékeztetett, hogy hagyományteremtő jelleggel hozta létre a szövetség négy évvel ezelőtt a Nyitott Balaton programsorozatot tavasszal és ősszel, szakítva azzal a gondolattal, hogy a Balatonnál a nyári szezont kellene hosszabbítani. Az akció a helyiek összefogásával vonzó turisztikai terméket kínál tavasszal és ősszel is, elsősorban az aktív turizmusra és a gasztronómiára koncentrálva.

A szövetség elnöke reményét fejezte ki, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség által koordinált balatoni fejlesztésekkel együtt sikerül az elkövetkező néhány esztendőben újrapozícionálni a Balatont, és nem csak a belföldi turizmus számára. "Elegendő számú vendéget kell tudnunk idehozni a tavaszi és őszi szezonban is, hogy a napirenden lévő nagy fejlesztések fenntarthatóak legyenek" - hangsúlyozta.

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója szerint fontos, hogy a tó körüli turisztikai szereplők tudatosan építkezzenek, ám ez ma még sok helyen hiányzik. Hozzátette, hogy hosszú távon nem lehet igényes vendégkört a Balatonra csábítani elavult infrastruktúrával. A cégvezető szerint még mindig "fájó hiány" az egységes Balaton marketing, pedig az üdülőrégió alkalmas arra, hogy egységes honlappal, logóval, szlogennel jelenjen meg a piacon.

Kollár József beszélt arról is, hogy tó körüli önkormányzatok tulajdonában lévő a hajózási cég alapfilozófiája összekötni a balatoni településeket, programokat, eseményeket. A cég vezérigazgatója a rendezvényhajózás felfuttatásában még komoly lehetőségeket lát.

Csapody Balázs, a Balatoni Kör tagja (a Kistücsök Étterem tulajdonosa) arról beszélt, hogy a magyar vendéglátós társadalom egyre inkább tudja, fontos az, milyen régióban élünk, milyen egyedi, speciális ízeket, zamatokat tudunk bemutatni. A séfek már örömmel járnak ki a helyi piacokra, helyi termelőkhöz alapanyagokat beszerezni. A neves étteremtulajdonos szerint a Balaton régiónak vagy akár Somogynak is minden adottsága megvan ahhoz, hogy a világ vezető gasztronómiai központja legyen, de ehhez megfelelő oktatásra is szükség van.

Csapodi Balázs az MTI-nek beszámolt arról is, kulcskérdésnek tartják, hogy igazi balatoni hal kerülhessen az asztalra a tó körüli vendéglátóhelyen. A Balatoni Kör még várja az agrártárca válaszát a szakemberekkel kidolgozott javaslatára, ami két lehetőségről szól. Az egyik az ökológiai halászat újraindítása, ami a busa szelektív halászata mellett hibaszázalékként jelentkező, hálóba akadó egyéb halfajok vendéglőknek történő értékesítéséről szól. A másik a horgászoktól történő halvásárlás lehetőségének megteremtése bizonyos feltételekkel.

A sajtótájékoztatón beszámoltak a Nyitott Balaton idei újdonságáról, a tókerülő, pecsétgyűjtő kerékpáros akcióról, valamint több kutyás programról is. Az eseményekről további részleteket a www.nyitottbalaton.hu közöl.

Forrás: MTI


A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.