Online utazási irodát indított a Netrisk

Két év alatt a legnagyobb forgalmú hazai online utazási irodává akarja felfuttatni új üzletágát a netrisk.hu, amely a nyáron indította el online utazási piacterét.

A legnagyobb hazai online biztosítási alkuszcég két éve már sikeresen bővítette kínálatát banki termékek összehasonlítását kínáló szolgáltatással. A társaság ezúttal – Utazasnet.hu néven – utazási ajánlatok és kedvező árú repülőjegyek széles körű elérhetőségét biztosító piacteret nyitott több mint egymillió ügyfele, illetve a külső érdeklődők számára.

A már a júliusi tesztidőszakban is kínált, közel 600 ezer nyaralási ajánlat mellett a múlt héttől az Utazasnet.hu oldalain immár repülőjegyek foglalása is elérhetővé vált. A tervek szerint szeptember közepétől pedig olyan, a hazai piacon egyedülálló szolgáltatást tervez bevezetni az új vállalkozás, amely jóval könnyebbé teszi majd a repülőjegy- és szállásfoglalás eddigi gyakorlatát.

„Az új utazási oldal a Netrisk.hu általános stratégiájának megfelelően az ajánlatok minél egyszerűbb és átláthatóbb összehasonlíthatóságát biztosítja – mutat rá Gyerő Krisztina, a Netrisk.hu utazási üzletágának vezetője. – A jellemző hazai gyakorlattól eltérően az utazási kínálat mellett mindig a kötelező illetékeket is tartalmazó bruttó árakat tüntetjük fel, már az első bemutatás során megjelenik az utazásszervező cég neve is, és arról is tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a hasonló paraméterekkel rendelkező utazások átlagárához képest milyen az adott ajánlat árfekvése.”

A Netrisk.hu milliós ügyfélkörét célozva az Utazasnet.hu már az elkövetkező években a legnagyobb online utazási irodák rangsorának élbolyát célozza meg: terveiben 2017-re nem kevesebb, mint 600-700 ezer utasigény kiszolgálásával számol.

Gyerő Krisztina az utaztatásban tapasztalt szakember: korábban a Vista Utazási Irodák Kft.-nél, többek között a VistaDirekt ügyvezetőjeként, majd az utazásszervező értékesítési és termékfejlesztési igazgatójaként dolgozott, majd 2008 végétől átigazolt a Magyar TUI Kft.-hez, mint cégvezető, később a Mostérdemes.hu ügyvezetője volt.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.