A tárlat nem csupán a legismertebb geometrikus kompozíciókat mutatja be, hanem azt a kísérletező gondolkodót is, aki egész életében a látás, az érzékelés és a vizuális rendszerek működését kutatta. A kurátorok szerint a kiállítás egyik legnagyobb ereje éppen az, hogy új megvilágításba helyezi Vasarelyt: nem pusztán festőként, hanem egy olyan alkotóként, aki a modern vizuális kultúra egyik formálója lett.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A Pécsen született Vásárhelyi Győző Budapesten indult el a művészi pályán, majd Párizsban vált Victor Vasarelyvé, a 20. századi geometrikus absztrakció és az op-art egyik legismertebb alakjává. Művészete azonban – bár Franciaországban teljesedett ki – végig megőrizte magyar gyökereit. A kurátorok szerint ez nemcsak a művek címeiben, hanem a kompozíciók ritmusában és ornamentikájában is tetten érhető.
A mostani tárlat különlegessége, hogy Magyarországon évtizedek óta nem volt ilyen átfogó Vasarely-kiállítás: legutóbb 1969-ben rendeztek hasonló léptékű bemutatót a Műcsarnokban.
Az anyag gerincét a budapesti Vasarely-kollekció adja, amely a világ legnagyobb közgyűjteménye a művész alkotásaiból, de érkeztek művek az aix-en-provence-i Fondation Vasarelyből, a pécsi Vasarely Múzeumból és magángyűjteményekből is.
A kiállítás időrendben vezeti végig a látogatót Vasarely alkotói korszakain: a korai figurális munkáktól a letisztult geometrikus rendszereken át egészen azokig az optikai illúziókig, amelyek szinte mozgásba hozzák a képeket. A tárlat arra is rávilágít, hogy Vasarely számára a művészet nem csupán galériákba szánt élmény volt – célja az volt, hogy a vizuális gondolkodás az építészet, a városi terek és a hétköznapi élet részévé váljon.
