RepTár, Sörárium és az Alföld szívének ízei

Példamutató összefogással mutatta be Jász-Nagykun-Szolnok megye Szolnok várossal közösen az Alföld szíve értékeit és turisztikai kínálatát a budapesti Utazás kiállításon.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Március 4-én az "Alföld Szíve Ízei" gasztronómiai bemutatót Kovács Sándor és Szalay Ferenc közös sajtótájékoztatója vezette föl. A megyei közgyűlés elnöke a turisztikai szaksajtó, a turizmusban dolgozó szakemberek előtt mutatta be Jász-Nagykun-Szolnok megye értékeit, a vezető turisztikai termékeket. Szólt a vendégforgalmi adatok kedvező alakulásáról, mely csak részben magyarázható a belföldi kereslet élénkülésével. Az, hogy a megyébe érkező vendégek és vendégéjszakák száma az országos átlagot is meghaladó – jóval 10% fölötti – mértékű volt 2014-ben és 2015-ben, a befektetett munka megtérülését is mutatja. „Jász-Nagykun-Szolnok megye, az Alföld szíve elnevezéssel építjük a márkanevet. Célunk, hogy az országhatáron belül is minél szélesebb körben ismerjenek így bennünket és >>Ahová a szív húz<< szlogenünket” – mondta el Kovács Sándor. – Ugyan Cserkeszőlő és Berekfürdő hazánk 50 legkedveltebb üdülési célterületei között van, de emellett megyénk egészségturizmusa, a nagy rendezvények, az ökoturizmus és a kulturális örökségünk széles tárháza számtalan módon igyekszik megyénkbe csábítani a vendégeket” – tette hozzá Kovács Sándor.

Szalay Ferenc polgármester Szolnok város hamarosan nyíló két új kiemelt jelentőségű attrakciójának – a RepTárnak és a Söráriumnak – bemutatása mellett szólt a város jövőbeni turisztikai fejlesztéseiről is. A tiszai kikötő, a Művésztelep, a tiszaligeti fürdő mind-mind a turisztikai célokat szolgáló beruházások részei lesznek. „A város gasztronómiai csemegéje, a szolnoki habos isler mellett a jövőben nagyban építünk a tiszai halételek népszerűsítésére” - hangzott el Szalay Ferenctől.

Az „Alföld Szíve Ízei” gasztronómiai bemutatón a vendégek ízelítőt kaptak a megye finomságaiból, tájjelegű ételeiből. Nagy sikere volt a karcagi birkapörköltnek, a ferdinándnak, a mezőtúri kolbásznak, szaláminak, savanyúságnak, a túri perecnek, a szolnoki gulyás pogácsának, a tiszai sült halnak, kétpói szilvapálinkának, a jászsági méznek és égetett tortának, a szolnoki habos islernek és az abádszalóki kézműves csokoládénak.


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.