Sárdi Rezső maradt Új-Zéland tiszteletbeli konzulja

Az új-zélandi Kereskedelmi és Külügyminisztérium megerősítette Sárdi Rezsőt tiszteletbeli konzuli tisztségében Magyarország teljes területén.

Az ismert turisztikai és gazdasági szakembernek három éves mandátumát 6. alkalommal hosszabbították meg, így továbbra is képviselheti a távoli szigetországot hazánkban.

Megbízatása alatt számos magas rangú küldöttség járt Magyarországon és megszületett a megállapodás a két ország között a „Working Holiday” vízum bevezetéséről. Ennek keretében 2020-ban ismét száz magyar fiatal látogat majd Új-Zélandra a megállapodás keretében. A két ország között jó kapcsolatok terén mérföldkőnek számít, hogy hazánk nagykövetséget nyitott Wellingtonban, Új-Zéland fővárosában.

Sárdi Rezső újbóli kinevezése kapcsán emondta, hogy a kapcsolatok erősítésében nélkülözhetetlen szerepet játszott  Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, különböző  szerveinek segítő útmutatása és hatékony munkavégzése. Különös fontossággal bír, hogy a tiszteletbeli konzulok fő feladata a Magyarországra érkező küldő ország állampolgárai jogainak védelme és szükség esetén segítségnyújtás az országba érkező turistáknak.

Összegzés szerint 2019 kiemelkedően aktív év volt a kétoldalú kapcsolatok területén. Magas szintű parlamenti delegáció látogatott Budapestre, kiwi (új-zélandi) filmnapot rendeztek és folyamatosan nőtt az Új-Zélandra látogató magyar turisták száma.

Wellingtonhoz közel megnyílt az első magyar étterem, ami már most nagy sikert könyvelhet el.

2019-ben bevezették az Új-Zélandra utazó külföldi állampolgárok előregisztrációs kötelezettségét, így a magyar állampolgároknak is NZeTA engedélyt kell kérni az utazás elött, mert ennek hiányában a légitársaságok nem veszik fel gépeikre az utast és Új-Zéland területére sem léphetnek be.

Forrás: Turizmus Online


Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.
Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között

Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között 

A rendezvény célja nem csupán a sport, hanem a természet, az élmény, a hagyomány és az értékek ünneplése.
Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban

Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban 

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.
Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója

Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója 

Keserü Ilona drámai képe 40 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria árverésén.
 Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen

Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen 

Új távokkal és felejthetetlen hangulattal ünnepelte 18. születésnapját a BSI kerékpáros eseménye.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.