Sportos vakáció – elindult az Iskolakapun kívüli program

A vakációzó általános és középiskolások a program keretében akár az egész nyarat aktív kikapcsolódással tölthetik.

Egész éven át tartó programsorozatot szervezett a Fővárosi Önkormányzat, amely szakágazati, intézményi, valamint köznevelési intézmények és civil szervezetek együttműködésén alapszik.

Ennek keretén belül már harmadik éve szervezik meg a Sportos vakáció a városban elnevezésű nyári rendezvényüket, amelyről június 8-án, hétfőn sajtótájékoztatót tartottak stílszerűen az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrumban, a Margitszigeten.

A tájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a főpolgármester helyettese rövid üdvözlőbeszédében elmondta, hogy ingyenes mozgásos és sportprogramokat kínálnak a főváros különböző helyszínein a vakáció két és fél hónapjában az általános és középiskolások számára. Olyan szabadidős programokról van szó, amelyek terveik szerint bővítik az ismereteket, ugyanakkor számot tartanak az érdeklődésre, mert szórakoztatnak, kellemes időtöltésként szolgálnak. Alkotói pályázatok, fesztiválok révén teret kínálnak a tehetségeknek a bemutatkozáshoz, tehetségük kibontakoztatásához.

A programhoz sok sikeres sportoló is csatlakozott, a pályákon találkozhatnak többek között Erdei Zsolttal és Lisztes Krisztiánnal is, akik a tájékoztatóra is eljöttek.

A lehetőségek: vívás, kosárlabda, kajak, labdarúgás, boksz, asztalifoci, tánc, túracsónakázás, asztalitenisz, röplabda. Játékos foglalkozásokon, edzéseken, tehetségkutatókon vehetnek részt, ismert sportolókkal, táncosokkal találkozhatnak, beszélgethetnek. Egyéni és csoportos sport-, művészeti és kézműves foglalkozások várnak a vakációzó tanulókra.

A program a szünidő kezdetétől, azaz június 17-től indul, és egész nyáron, a vakáció teljes ideje alatt tart.

Helyszínek: UTE vívóterem, Eötvös József Gimnázium, MTK kajak-kenu vízitelep, Népliget, Fradi pálya, Vörösmarty Gimnázium, Indián csónakház, Széchenyi István Gimnázium

A rendezvény a vakáció első napján már elkezdődött, és egész nyáron programokkal várja az érdeklődőket, amelyről részletesen érdeklődhetnek a Facebook „Iskolakapun kívüli program” oldalon.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.