Szallas.hu: legtöbben két éjszakás belföldi úti célra indulnak

A nyári foglalások harmada két éjszakás, negyede egy, ötöde pedig három éjszakára szól a legnagyobb hazai szállásfoglaló portál adatai szerint. Nem csak az olcsóbbra van igény: balatoni négycsillagos hotelt többen foglaltak idén, mint tavaly nyáron. Vízpartjaink közül a Tisza-tó átlagára a legkedvezőbb, egy főnek egy éjszaka 9 400 forint. 

 A nyári hónapok közül eddig augusztusban a legkisebb az elmaradás a belföldi szállásfoglalások terén tavalyhoz képest a Szallas.hu adatai szerint. Jelenleg 7 százalékkal kevesebb a megtett, nyári leutazási dátumú belföldi szállásfoglalás, mint 2022-ben ilyenkor.

 

„Júliustól, amikor az időjárás is kedvezőbb volt, élénkültek a last minute foglalások belföldi irányban, viszont ezek is jellemzően a hétvégékre, 1-2 éjszakára szóltak, a hosszabb nyaralások mértéke nem nőtt olyan mértékben, mint tavaly”, mondta a portál sajtószóvivője. A nyári foglalások harmada két éjszakára, negyede egy éjszakára, ötöde pedig három éjszakára szól. Ezzel kapcsolatos közleményük szerint már a kora őszi időpontokat is elkezdték foglalni, jelenleg erre az időszakra 12 százalékkal kevesebb foglalás van az előző évhez viszonyítva.

A Balaton és a Velencei-tó átlagárai hasonlók, a Tisza-tó még mindig olcsóbb

A Balatonon 12 600 forint az átlagos ára egy éjszakának egy fő részére, a Velencei-tónál 12 570 forint. Ezzel szemben a Tisza-tónál a balatoni árakhoz képest 25,6 százalékkal kedvezőbb árért, átlagosan 9 400 forintért éjszakázhatunk fejenként. Mindezek ellenére még mindig a Balaton a legnépszerűbb, a Szallas.hu nyári foglalásainak harmada szól a térségbe. A Velencei-tóra csupán a vakációzni készülők 1,2 százaléka, a Tisza-tóra 3,1 százalékuk foglalt a Szallas.hu oldalán. 

A Balatonon nőtt az apartmanok népszerűsége, tavaly a nyári foglalások 38 százalékát tette ki, idén elérte a 40 százalékot. A magyar tenger partjánál a hoteleket mindkét évben minden negyedik foglalás alkalmával választották. „Egyre több partnertől halljuk azt, hogy nyílik az olló, azaz a magas kategóriás szálláshelyek és az olcsó, retrók mennek, magyarázta a sajtószóvivő. Érdekesség például, hogy a Balatonon, a 4 csillagos és a csillag nélküli hotel kategóriában látunk növekedést a foglalási számban, a többi hotelnél csökkenést tapasztalunk”.

A Tisza-tónál a panziók idén nagyobb pörögnek, és a vendégházaknál is némi növekedés látszik a foglalási számot illetően. A Velencei-tónál idén is az apartmant választották a legtöbben, aránya tavalyhoz hasonlóan 33 százalék. Itt a hoteleknél látszik visszaesés a főbb szállástípusok közül, a panziók és a vendégházak kereslete viszont nőtt.   

A Balatonnál a Festetics-kastély, a Szigligeti vár és a Plázs - Siófok a legvonzóbb látnivalók között szerepelnek. A Tisza-tónál sokan látogatnak el a Tisza-tavi Ökocentrumba, a Tiszafüredi Szabadstrandra és az abádszalóki Tisza-tó Strandra. A Velencei-tónál pedig a Velence Spa Termál- és Élményfürdőt, a pákozdi Katonai Emlékparkot és a Velencei Szabadstrandot keresik fel sokan.

A legismertebb hazai vízpartok top települései foglalási szám alapján 2023 nyarán:

Balaton

  1. 1.Siófok
  2. 2.Balatonfüred
  3. 3.Hévíz
  4. 4.Balatonlelle
  5. 5.Keszthely

Tisza-tó

  1. 1.Tiszafüred
  2. 2.Poroszló
  3. 3.Abádszalók
  4. 4.Berekfürdő
  5. 5.Kisköre

Velencei-tó települések

  1. 1.Gárdony
  2. 2.Velence
  3. 3.Agárd
  4. 4.Pákozd
  5. 5.Kápolnásnyék

Top turisztikai attrakciók, látnivalók:

Balaton

  • ●Festetics-kastély
  • ●Szigligeti vár
  • ●Plázs - Siófok

Tisza-tó

  • ●Tisza-tavi Ökocentrum
  • ●Tiszafüredi szabadstrand
  • ●Tisza-tó Strand - Abádszalók

Velencei-tó

  • ●Velence Spa Termál- és Élményfürdő
  • ●Katonai Emlékpark Pákozd
  • ●Velencei Szabadstrand

Forrás: Szallas.hu


Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.
Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó

Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó 

Beszámoló a Huawei új okosóra termékeit előzetesen bemutató magyarországi sajtóeseményről.
Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.