Szavazzon az Év Turisztikai Attrakciójára!

A jelenleg is folyó Év Szállása versenyben immár hagyomány, hogy az Év turisztikai attrakcióját – vagyis a szavazók által legjobbnak ítélt látványosságot - is kiválasztják. Tavaly a RepTár (Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum) nyerte el az elismerést, 2015-ben pedig a miskolctapolcai Avalon Park. Idén erre a kategóriára a Szallas.hu blogján lehet leadni a voksokat.

2017 jubileumi év a Szallas.hu számára: idén 10 évesek, és immáron 5. alkalommal rendezik meg az Év Szállása versenyt és díjátadót, ahol vendégértékelések és szakmai zsűri döntenek a kategóriák legjobbjairól. Így mérettetik meg magukat a különböző szálláshelyek, szállás típusok és települések.

A már említetteken kívül díjazásra kerül Az Év Turisztikai Attrakciója is, ahol előzetesen a szakmai zsűri választ 16 látványosságot, amit aztán nyilvános szavazásra bocsátanak.

„Ez a kategória jól tükrözi, hogy a családok, párok, utazni vágyók milyen nevezetességeket ejtenek útba, keresnek fel egy-egy üdülés alkalmával a legszívesebben – mondta Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere. – Ma már a szálláshelyválasztást nagyban befolyásolják a programok is, a térségben található létesítmények, szórakozási lehetőségek”.

A közönségszavazás idén a Szallas.hu blogján fut, ahol az online szavazólapon Hévíztől Gyuláig 16 látnivaló közül lehet választani. A felsorakoztatott nevezetességek között várakat, kastélyokat, gyógyfürdőket is találunk, és az állatkertek is megmérettetik magukat. Így lehet voksolni például a Nyíregyházi Állatparkra, mely egy tölgyerdő mélyén, a várostól 5 km-re kapott helyet, vagy a Zsolnai Kulturális Negyedre, ami méltán lett Pécs és az ország kulturális ékköve. 

A szavazás jelenlegi állása szerint ők a legnépszerűbbek, a szavazatok kétharmada rájuk érkezett. Eddig összesen közel 15 000 voksot adtak le a felsorolt nevezetességekre. A nehéz döntés megkönnyítése érdekében a szavazólap alján rövid ismertetőt olvashatunk mindegyik látványosságról. Még november 6-áig lehet döntetni Az Év Turisztikai Attrakciójáról, ekkor zárják le a szavazást.

Tavaly a RepTár (Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum) nyerte el az elismerést, 2015-ben pedig a miskolctapolcai Avalon Park.

Az Év Turisztikai Attrakciói idei esélyesei (a szavazás aktuális állása eddig):

• Nyíregyházi Állatpark (36%, 5 267 szavazat)
• Zsolnay Kulturális Negyed (30%, 4 452 szavazat)
• Nemzeti Történeti Emlékpark, Ópusztaszer (6%, 893 szavazat)
• Aggteleki-cseppkőbarlang (6%, 835 szavazat)
• Gödöllői Királyi Kastély (4%, 573 szavazat)
• Egri vár (4%, 538 szavazat)
• Festetics-kastély, Keszthely (3%, 463 szavazat)
• Hévízi-tó (2%, 311 szavazat)
• Miskolctapolca Barlangfürdő (2%, 299 szavazat)
• Gyulai Várfürdő (2%, 228 szavazat)
• Bory-vár, Székesfehérvár (~1 %, 196 szavazat)
• Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő (~1%, 182 szavazat)
• Visegrádi vár (~1%, 158 szavazat)
• Fővárosi Állat- és Növénykert (~1 %, 138 szavazat)
• Pannonhalmi Főapátság (~1%, 100 szavazat)
• Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda (~0,4%, 41 szavazat)


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.