Személyre szabott újranyitási akciótervvel segíti a szállodákat az Everguest

2020 tragikus év volt. A vendégektől hemzsegő szállodákat és éttermeket felváltották a megüresedett szobák és asztalok. A vendéglátóhelyek ajtajai bezárultak, az országok lezártak, a turisták otthon maradtak. Az Everguest most egy egyedi ajánlattal és akciótervvel segíti a bajba jutott vendéglátó egységeket, amelyeknek mindez most nem kerül semmibe. (X)

Az újranyitás időpontja lassan közeledik, de a szállodák és éttermek most még időben felkészülhetnek az újranyitásra, hogy újult erővel, még magasabb színvonalon vághassanak neki a vendégek fogadásának! Tavaly nyáron megtapasztalhattuk, hogy a vendégek amint lehet, újra utaznak, így azt javasoljuk a szállodáknak, hogy fordítsák előnyükre az újranyitásig hátralévő időszakot, készüljenek fel előre. Bár még sosem kellett ilyen nehéz körülmények között újranyitni egy szállodát, ha most időben lépnek, akár a versenytársakkal szemben is komoly előnyre tehetnek szert – hangsúlyozta Belán Miklós, az Everguest ügyvezetője.



Belán Miklós szerint érdemes végiggondolni, hogy tudjuk-e mire figyeljünk majd az újranyitáskor:

  • mitől lesznek elégedettek a vendégeink
  • milyen árazási politikát kövessünk, hogy a lehető legmagasabb bevételt érjük el
  • vagy milyen marketing kampányokkal hívhatjuk fel magunkra leginkább a figyelmet.

Minél hamarabb megtervezzük ezeket, annál gyorsabban indulhatunk el új irányokba, és felelhetünk meg a folyamatosan változó vendégigényeknek. A szállásválasztási folyamat döntő tényezőire, valamint a belőlük kinyerhető információkra támaszkodva számottevő előnyre tehetünk szert versenytársainkkal szemben. Melyek ezek?

1. Átfogó képet kaphatunk róla, hogy mit gondolnak rólunk a vendégek, és mire kell majd fókuszálnunk esetükben az újranyitáskor.

2. Teljes képet kaphatunk az értékesítési és bevételkezelési folyamataink hatékonyságáról, sőt, adott esetben a régóta halogatott dinamikus árazás bevezetésére is nyílik időnk, valamint lehetőségünk.

3. Megbizonyosodhatunk weboldalunk és korábbi kampányaink minőségéről, social media jelenlétünk hatékonyságáról, valamint az OTA felületeken való megjelenések marketing szempontú megfelelőségéről is.

Az Everguest most segít lefektetni az újranyitás alapjait: komplett RESTART csomagjuk keretében reputációs, revenue és marketing audittal, valamint egy személyre szabott újranyitási akciótervvel segítik a szállodákat. Ráadásul ez a legkisebb szálláshelytől a legnagyobb hotelig most nem kerül senkinek semmibe, ugyanis azzal szeretnék megkönnyíteni a szállodák újraindulását, hogy egyedi ajánlatukért csak az újranyitás után 90 nappal kell fizetni.

{youtube|id=WKb9MXVpcTI}


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.