Sztrapacska, knédli, káposzta: szlovák hét a Gerbeaud-ban

Újra itt a szlovák hét, amely idén szeptember 12-éig tart, és amelyet a hétfőn, szeptember 7-én, a Vörösmarty téri Gerbeaud Sörházban megrendezett sajtótájékoztatón jelentett be Sona Jelínkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselet-vezetője.

Ez az a hét, amelynek minden napja a szlovák konyha dicséretét zengi majd. Pintér Katalin, a Gerbeaud ügyvezető igazgatója szerint örömmel adtak teret a Magas-Tátra lábánál lévő Aquacity Poprad szálloda, étterem és vízi élménycentrum mesterszakácsainak, hogy azok készítsék el a szlovák konyha remekeit, a sztrapacskát, a knédlit, a több fajta káposztát, a juhtúrós krémlevest.

A tájékoztatóra a képviselet vezetője meghívta Frantisek Palkót, a szlovák közlekedési és fejlesztési minisztérium államtitkárát, aki a két ország jó kapcsolatára hivatkozva kiemelte, hogy érezhetően emelkedett a hazájukba látogató magyar turisták száma. – Befejeződött a nyári turizmus időszaka, szakembereink már felkészültek a téli programokra – mondta.

A tájékoztatón elhangzott, hogy szimbolikusan november 26-án nyitják meg a tátrai téli szezont. A téli hónapok a Tátrában a sísport jegyében zajlanak. A legjobb lesiklópályák a Csorba-tónál és a Tátralomnic feletti Kőpataki-tónál találhatók, ahol a síszezon május közepéig is eltart.

A szlovákok új gyöngyszeme az AquaCity Poprad, amely korszerű, környezetbarát turisztikai központ, az energiát illetően szó szerint önellátó. 2007-2008-ban több mint 190 ország szakemberei döntöttek amellett, hogy az AquaCity Poprad legyen a világon elsőként a nemzetközi World Travel Awards verseny “Worlds Leading Green Resort” – A világ legjobb környezetbarát központja kategóriájának a győztese. A vízi élményközpont nemzetközi edzésközpont is, és nagy konferenciatermének köszönhetőn sűrűn tarthatnak itt különböző rendezvényeket.

A tájékoztatón bejelentették azt is, hogy a közkedvelt Turizmus Síkupát ismét Szlovákiában rendezik meg március 12-15. között, ezúttal az Alacsony-Tátrában.

A tájékoztatón részt vevők megkóstolhatták a szlovák szakácsok által készített remekműveket, melyek sorát vaníliás, erdei gyümölcsös palacsinta zárta. Eredeti szlovák sört és bort ittak a vendégek, amelyeket a szlovák héten a betérő vendégek is megkóstolhatnak.


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.