Tihany és Kaposvár lett idén a legvirágosabb

285 település közül idén Tihany és Kaposvár nyerte a fődíjat a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen, így ők képviselhetik hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén.

Az ünnepélyes eseményt Kaposvár látta vendégül, ahol Szita Károly, a város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. A Magyar Turisztikai Ügynökséget dr. Guller Zoltán vezérigazgató képviselte, aki beszédében elmondta: „a mi egyik legfontosabb célunk az, hogy a minőségi turizmus irányába mozduljunk el. Ehhez pedig rendezett, vonzó, szép és stílusos települések kellenek, ehhez egy virágos ország szükséges. Jó úton járunk, hihetetlenül sokat fejlődtünk ezen a területen is. Ezt bizonyítja, hogy az idei Európai Virágos Városok és Falvak versenyében az ezüst érmek mellett számos egyéb díjakat is nyertek városaink. Olyan országok mellé sorakoztunk fel, mint Ausztria, Hollandia, Szlovénia. A turizmus 2010 óta évről évre jobban teljesít, és folyamatos növekedést mutat. Ez a virágos mozgalom nélkül biztosan nem így volna.”

Az eseményen részt vett többek között a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny leköszönő fővédnöke, Kunczéné Fellegi Katalin, a februárban távozott korábbi elnök, Prutkay János és a Magyar Turisztikai Ügynökség átalakulása miatt a projekttől megváló Mártonné Máthé Kinga igazgató asszony is.

Szeptemberben, Brnoban nemzetközi díjat kapott Mosonmagyaróvár és Dunakiliti, akik ezüstérmet nyertek az idei európai virágos városok versenyében. Mosonmagyaróvár felkészülését a legszebb főtérért járó zsűrielnöki különdíjjal is jutalmazták. Mosonmagyaróvár továbbá elismerő oklevelet kapott a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontért, Dunakiliti pedig a Kiserdei Óvodáért, amely „Zöld óvodaként” működik. 5 település kapott fődíjat: Tihany (2000 fölötti), Kaposvár (50.000 feletti), Jászfényszaru (50.000 alatti), Telkibánya (2000 alatti), Budapest 18. kerület (Budapesti kerület kategóriában).

Az Magyar Turisztikai Ügynökség díjait Dr. Guller Zoltán vezérigazgató adta át.

Rozmaring díjak:

Bodor Major, Tahitótfalu; Anyukám mondta, Encs; Bőszénfai Szarvasfarm Vadétterme; Terazza Bistro, Sümeg; Öreg Halász Étterem Tiszafüred; Sáfránkert Étterem, Paloznak; Szőlőskert Étterem, Nagykanizsa; Galéria Étterem, Szolnok; Bandula Kisvendéglő, Hódmezővásárhely.

Turisztikai különdíjak:

Balatongyörök, Gyula: turisztikai és virágos szempontból is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak),

„Év legvirágosabb étterme” díj:

Diófa étterem, Székesfehérvár

A magyar verseny kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez (Entente Florale Europe), amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. Az európai verseny 12 ország mintegy 25 ezer települését és több mint 50 millió lakosát tudhatja maga mögött, egyedülálló módon Európában.

A verseny hazai szervezőjeként és lebonyolítójaként a Magyar Turisztikai Ügynökség büszke arra, hogy díjazott településeink az európai versenyen eddig 9 arany-, 25 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10-et pedig Európa-díjjal jutalmaztak.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.