Tisztújítás a FATOSZ-ban

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) szeptember 23-án, szombaton tisztújító közgyűlést tartott a Budapesti Gazdasági Egyetemen, amely immár 23 éve segíti és támogatja a szövetség működését. 

A választás eredményeként az elkövetkezendő három évre a Szövetség új elnökének Frankó Pált választották meg, aki a Békés Megyei Falusi Turizmus Egyesület egyik vezetőjeként eddig is országos alelnök volt. A hat tagú elnökségnek a fele cserélődött ki, így egyszerre érvényesült a folyamatosság és a megújulás szándéka.

Az elnökség tagja lett Darabos Ferenc, Fekete Mátyás, Juhász Józsefné, Koroknai Béla, Lengyel Istvánné és Szabó Géza. Az ellenőrző bizottság három újraválasztott tagja: Juhászné Kéri Regina, Somogyváriné Koncz Margit és Szakács Gyuláné.

A FATOSZ korábbi elnöke, Szalók Csilla a napokban felálló Stratégiai Tanácsadó Testület elnökeként segíti tovább a szövetség munkáját, szervezi a BGE és a FATOSZ több évtizedes hagyományosan jó együttműködését. A Szövetség fővárosi irodája mindig is a BGE hallgatóinak egyik oktatási bázisa volt, és fenntartásában mindkét szervezet egyaránt érdekelt.

A közgyűlésen és az azt követő alakuló elnökségi ülésen a felszólalók a FATOSZ legfontosabb feladatai közül az érdekképviselet erősítését, valamint a megyék és az elnökség közötti információáramlás javítását emelték ki.

A legfontosabb feladatok egyike mielőbb elindítani a falusi vendéglátó képzéseket, és ismét elő kell venni azokat a jogszabály korszerűsítési javaslatokat, amelyekkel évek óta törekszik a szövetség könnyíteni a sokezres tagság működési feltételeit.

El kell érni, hogy egyetlen hivatal vagy szolgáltató se keverhesse össze a vidéki (falusi) turizmus szálláshelyeit, vagy éppen a falusi vendégasztalokat a kifejezetten kereskedelmi természetű vállalkozásokkal, el kell fogadtatni, hogy egy eredetileg is lakóháznak vagy üdülőnek megépített ingatlanból attól még nem lesz kereskedelmi szálláshely, hogy benne alkalmanként vendégeket is fogadnak.

A kapcsolódó pályázati kiírásoknak a vidéki és falusias, de leginkább családias környezethez kötött hagyományos vendégfogadás feltételrendszerének javítását és kiegészítését kellene elsősorban segíteniük, azokat a helyi szolgáltatókat, akik már bizonyították elkötelezettségüket a vendégfogadás területén.

Az a tapasztalat, hogy még a pályázati elképzelések megfogalmazásának szakaszában érdemes a FATOSZ-t bevonni, mert így megelőzhetők olyan félreértések, amelyek végeredménye a felesleges pénzköltés és az előírt 4 napraforgós minősítés elbukása.

A FATOSZ ehhez kapcsolódva ki fogja dolgozni ajánlásait a napraforgós védjegy rendszer korszerűsítésére, és az eddigieknél hatékonyabban készül alkalmazni a legújabb informatikai megoldásokat, mivel alkalmazkodni kell a változó világhoz.

A FATOSZ magától értetődően a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 tervezethez is elküldte a maga észrevételeit. A FATOSZ megítélése és elismertségének további erősítése az egyik legfontosabb feladat – fogalmazódott meg a közgyűlés tapasztalatainak összegzésekor.


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.