Több mint tíz százalékkal nőtt a hazai fürdők bevétele

Tavaly a magyarországi fürdők üzemeltetői átlagosan 12,5 százalékos árbevétel-növekedést értek el az előző évhez képest, az átlagárak 5,1 százalékos növekedése mellett - derül ki a Magyar Fürdőszövetség tavalyi évet összefoglaló elemzéséből.

A szövetség elemzésében ismerteti: a vizsgált fürdők éves árbevétele tavaly meghaladta az 58,8 milliárd forintot, míg a fürdőszolgáltatásból származó árbevételük a 31,1 milliárd forintot. A felmérésben 84 fürdő vett részt, a turisztikai jelentőségű magyarországi fürdők kétharmada.

A fürdők több mint 40 millió vendéget fogadtak tavaly, míg 2014-ben 37,9 millió látogató fordult meg a magyarországi fürdőkben, ezzel a fürdők átlagosan 7 százalékos vendégszám-növekedést regisztráltak.

A forgalom növekedése kiemelkedő volt a kisebb kapacitású és főleg a nyári időszakra koncentráló fürdőkben, volt olyan fürdő, amely megduplázta nyári időszaki forgalmát.

Ismertetik: a legnagyobb forgalmú fürdő vendégszáma meghaladta az 1,6 milliót.

Az átlagos fürdőbelépőjegy a felmérés alapján bruttó 2054 forint volt, amely a nagy kapacitású élmény- és gyógyfürdőkben 2582 forintot ért el, míg a kisebb strandfürdők esetében 1613 forint volt az átlagár.

A SZÉP-kártya továbbra is népszerű a fürdőkben, felhasználása 2015-ben 13,8 százalékkal bővült a vizsgált 84 fürdőben, és meghaladta a 3,2 milliárd forintot.

Az elemzés szerint a vizsgált fürdőkben 2,1 százalékkal bővült a főállású foglalkoztatottak száma, amely így meghaladta a 7 ezret. A fürdőkben a főállású munkavállalók az összes fürdőben dolgozó munkatársak 60-70 százalékát teszik ki a kiszervezett és a külső szolgáltatók által foglalkoztatott munkavállalók mellett.

A jelentésből kiderült, hogy a fürdőkben végzett gyógyászati szolgáltatások árbevétele átlagosan 2,5 százalékkal esett vissza.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.