Több százezer magyar pattanhat bringára a hétvégén

Idén először rendezik meg a kerékpárosbarát hétvégét, amelyhez már több száz szálláshely és vendéglátóhely csatlakozott különféle kedvezményekkel, amelynek keretében több százezer magyar bringást várnak.

Az eseményt a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezi a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet támogatásával és szeptember 16-án és 17-én országszerte vehetnek részt rajta a bringások.



Rengeteg programmal, kedvezménnyel és élménnyel startol el a MAKETUSZ kezdeményezése: a kerékpárosbarát hétvége.

„A kerékpárosbarát szolgáltatók is lelkesen készülnek a hétvégére, eddig több száz szolgáltató jelezte, hogy részt fog venni ezen a kétnapos eseményen és valamilyen kedvezményt biztosít a kerékpárosoknak. Van olyan szolgáltató, aki az első frissítőt ingyen kínálja a bicikliseknek, vannak szállásadók, akik 20-25 százalékos kedvezményt biztosítanak a bringával oda érkezőknek, de rengeteg szolgáltató kedveskedik kisebb nagyobb meglepetéssel azoknak, akik ezen a hétvégén nyeregbe pattannak” - mesélte Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője. „Ezekről a kedvezményekről úgy tudnak majd értesülni a kerékpárosok, ha letöltik az ingyenes ‘Kerékpárosbarát’ alkalmazást a telefonjukra, és ha a térképen valamelyik szolgáltató jelzésénél látnak egy kis százalék jelet, az azt jelenti, hogy az adott szolgáltató nem csak kerékpárosbarát szolgáltató, de úgy is részt vesz ezen a rendezvényen, hogy valamilyen kedvezményt kínál a bringásoknak. Hogy ez konkrétan milyen kedvezmény, azt úgy tudjuk megnézni, hogy a szolgáltató adatlapját megnyitjuk az alkalmazásban.”

Extra kedvezményeket adnak a szolgáltatók

A szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy ezen a hétvégén – ami egyébként épp egybeesik az autómentes hétvégével – minél többen pattanjanak nyeregbe és biciklizzenek a szabadban, ezzel is támogatva az egészséges életmódot és a két keréken történő kikapcsolódást.

„Aki szeretne egy kicsit tekerni vagy akár egy 10-15 kilométeres vagy hosszabb túrára elmenni a barátokkal, családdal vagy egyénileg, ez a hétvége mindenképpen remek alkalom erre, hiszen országszerte kedvezményekkel várják a szolgáltatók a bringásokat. Az alkalmazás pedig az útvonal megtervezésében is segítségünkre lehet, de akkor is ha ivóvizet, vagy pihenőpontot keresünk magunknak. Útközben pedig tényleg érdemes lesz betérni az immár hétszázötven kerékpárosbarát szolgáltató valamelyikébe.” - tette hozzá a projektvezető.

A kerékpárosok ezen a hétvégén egyúttal a MAKETUSZ egy másik programján is részt vehetnek. A Tekerj a zöldbe túrákat a résztvevők a tekerjazoldbe.hu oldalon nézhetik meg, ahol már több mint 10 túra közül válogathatnak azok, akik ezen a hétvégén szervezett keretek között szeretnének tekerni.

„Mindenkit arra buzdítunk, hogy üljön a hétvégén biciklire, és ha egy szervezett túra nagyobb biztonságot jelent számunkra, vagy adott esetben csak mások társaságára vágyunk, akkor a Tekerj a Zöldbe! túráink keretében erre is lehetőség van. Ha pedig megvan bennünk a kellő szervezőkészség, akkor akár mi magunk is szervezhetünk túrát, amiért ráadásul a Szövetség még fizetni is tud. Mindenekről a Tekerj a Zöldbe! weboldalán tudunk bővebben olvasni.” - tette hozzá Coates Ádám.

A hétvégi azoknak is kínál programot, akik szeretnének egy kis játékot belecsempészni a hétvégébe: nekik a szevezők önállóan teljesíthető túrákkal készülnek, amit szintén az alkalmazásban találunk meg. Ezeket a túrákat a szolgáltatóknál található QR kódok leolvasásával tudják teljesíteni.

A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy valamilyen formában vegyenek részt a hétvégén és menjenek el tekerni a családdal, barátokkal vagy egyedül kihasználva a szolgáltatók nyújtotta kedvezményeket, de aki egy szervezett túra vagy akár az önállóan teljesíthető játékosított túrát választja az sem fog csalódni a hétvégében.

Forrás: MAKETUSZ


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.