Top 10 belföldi úti cél - 9. helyezett

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került kilencedikként Zalakaros.

Mire vágyik az utazó? Valószínűleg erre tapintanak rá a legnépszerűbb belföldi úti célok szakemberei, akik azt is tudják: ez önmagában még nem generál vengégforgalmat, sikeres városmarketing is kell hozzá. Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy gondolja, hogy a turisztikai szereplőkkel összehangolt, adatvezérelt, integrált városmarketing tevékenységük nagyban hozzájárult és hozzájárul a kiemelkedő eredményekhez, hiszen 2018-ban 15 %-os növekményt prognosztizáltak kereskedelmi vendégéjszakák tekintetében.

Kampányaink alapvetően B2C kampányok, rendszeres B2B kommunikációt is folytatnak meglévő partnereik ösztönzéséhez, ill., új stratégiai partnerek bevonásához is.

Kiemelt projektjeik a közelmúltban az alábbiak voltak:

Hat érzék integrált városmarketing program (2x-es városmarketing gyémántdíjas)

A Hat érzék program egy innovatív marketingkeret, ami élményláncként értelmezi a térségi kínálatot és USP-ken (egyedi terméktulajdonságon) túl , UEP-ket (egyedi érzelmi üzeneteket) is alkalmaz a marketingkommunikációban. Az egyes állomások az érzékszervek szerint kerültek kidolgozásra, a partnerek tematikus tartalmakkal és csomagokkal csatlakozhatnak az összehangolt kampányokhoz. A turisztikai mérőszámok vonatkozásában a támogató marketingkommunikációs kampányokat a szezonon kívüli időszakokra targetáltak 2017-ben, ami meg is hozta az eredményét: előszezonban 16,4%, utószezonban 24,33 % -os növekedést realizált Zalakaros vendégéjszakák tekintetében előző év azonos időszakához viszonyítva.

A fent említett program keretében három kampány is zajlott:

A Zalakaros GO WILD program és kommunikációs kampány, melynek keretében keresték az ország első WILD FOOD ételét is. Az előszezoni vendégéjszakák 2018-ban is több, mint 16%-kal növekedtek. Az eredetileg vadgasztronómiai ihletésű szlogent a marketingkommunikáció más területeire is átemelték (Zalakaros Go Wild) és allegorizált üzenetként („Vadulj meg velünk”) használták tovább. A program társadalmi célja a térségi szereplők (szolgáltatók, intézmények, receptbeküldők, zalakarosi séfek, helyi lakosság) közötti kohézió erősítése és edukációja volt. A gasztronómiai cél pedig a hagyományon alapuló innováción keresztüli értékteremtés és a térségi tradíciók, alapanyagok és konyhatechnológia népszerűsítése, a vadételek beemelése a zalakarosi kínálatba.

Az "Érzékek útján" – interaktív élménytúra bevezetése és kapcsolódó kampányok. Az érzékek útján egy, a Tourinform irodából induló felfedező túra - a „Hat érzék” város imázs koncepcióra illeszkedve – élményláncként köti össze az egyes attrakciókat, minden érzékszervet bevonva a játékos barangolásba. Az élménytúra titkos tippekkel, kedvezményekkel, érdekes információkkal és kvíz kérdésekkel segíti a minőségi idő eltöltését.

A Karos Insider - vlogger pályázat és Facebook rovat indítása keretében olyan helyiek által készített amatőr vlogokat vártak, amelyek első kézből, frappáns módon hívják fel a figyelmet a desztináció egy-egy rejtett kincsére. Az Insider videók elérése jellemzően 3-5x több elérést, kb. 2-3x több organikus megtekintést és 10-20x több aktivitást produkálnak az eddigi posztokhoz képest.

Kovács Szabolcs személy szerint a legújabb projektükre a ZALAKAROS GO BIKE programra a legbüszkébb, erről bővebben ide kattinva olvashat.

Mindehhez érdemes hozzá tenni, hogy múlt hétenközölte a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója, Cziráki László, hogy kiemelkedő üzleti évet zárt tavaly a zalakarosi fürdő, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret.


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.