Történelem és kultúra az egri gyermeknapon

Az egri kétnapos gyereknapi programok között lesz „Történelmesdi”  azaz Vitézi próba, Gárdonyi-kuckó, solymászbemutató és várműhely kézműves foglalkozás is. 

A programok már szombaton elkezdődnek: az Egri Várban -„Kaland az időben”, „Történelmesdi” kicsiknek és nagyobbaknak, azaz Vitézi próba, Gárdonyi-kuckó, solymászbemutató, történelmi játszóházak és a várműhely kézműves foglalkozásai szórakoztatják az ifjú látogatókat.

Az Agria Park rendezvényén kézműves és ügyességi játékokon, családi fotózáson vehetnek részt a gyerekek és érdekes mesejátékokat láthatnak.

A Líceum Varázstornya Tudományos Játszóházat szervez gyereknap alkalmából. 

Vasárnap a hagyományos egri városi gyermeknapnak idén is az Érsekkert ad otthont. A szervezők célja, hogy egy olyan napot kínáljanak, amikor azok a családok is együtt lehetnek, amelyeknek év közben csak kevés idejük és lehetőségük van közös programokra. A jó hangulatot a zömmel ingyenes programok garantálják, új elemként jelenik meg a „baba-mama sátor”, ahová a fiatal anyukák elvonulhatnak, hogy megetessék vagy éppen tisztába tegyék a piciket.

Akik a színpadi produkciókért rajonganak, láthatnak gyerekkoncerteket, interaktív mesejátékot, bábelőadást, hogy a hagyományosan rendkívül nagy sikert arató bűvész műsorról már ne is beszéljünk. De azok sem csalódnak, akik ezen a napon is szívesen alkotnának: őket különböző kézműves játszóházak várják, amelyekben mód nyílik többek között gyöngyfűzésre, kosárfonásra, nemezelésre és tűzzománc-készítésre is.

Várja a gyerekeket az öko-játszóház, tudományos játszótér, Slot Car autópálya is. Lesz Paprika Jancsi Csúzlizdája, népi fajátékok, óriásjátékok és vasúti terepasztal, kötélpálya, mászófal, és bizonyára nagyon sokakat vonz majd az állatsimogató is.

A Gyermeknap alkalmából az egri strandon 14 éves kor alatt a belépés ingyenes lesz, ráadásul vízi torna és bábelőadás is várja a gyerekeket.

A programok teljes listáját itt olvashatja. 


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.