Új fizetőeszköz ütötte ki a forintot egy baranyai községben

Alsómocsoládnak saját fizetőeszköze van, a program elismeréseként most megkapta az egyik fődíjat is a Minőség-Innováció nemzetközi versenyen.

Alsómocsolád építve a földművelési, állattartási és kézműves hagyományokra, kizárólag saját forrás felhasználásával „Magunk kenyerén” elnevezéssel Helyi Gazdaságfejlesztési programot indított 2013-ban - írja weboldalán a település. A program sikerességének előmozdítása érdekében a magyar hivatalos fizetőeszköz (forint) helyettesítésére 7,5 millió forint értékben helyi fizetőeszközt (rigac) bocsátott ki. A hivatalos fizetőeszközzel kizárólag Alsómocsolád közigazgatási területén lehet fizetni különböző helyi szolgáltatásokért, helyi termékekért. Az eddigi eredmények pénzügyi és környezeti szempontból is igen pozitívak, mivel a munkahelyteremtést is elősegítették.

A program célja a meglévő értékek megőrzése, a létrehozott erőforrások gazdaságos kihasználása, az, hogy az itt élők ismét kihasználják a környezet biztosította gazdálkodási lehetőségeket, a településben meglévő szolgáltatási potenciált, a mindennapi életükbe beépítsék ezeket javítva életminőségüket.



Fődíjas lett a „Magunk kenyerén” program

A közszféra és non-profit szervezetek kategóriában Alsómocsolád község önkormányzat helyi gazdaságfejlesztési programjában kibocsátott helyi fizetőeszköz kapta a Minőség-Innováció nemzetközi pályázat fődíját - közölte az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB).

Pályázatot nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, mikrovállalkozások, közszféra és non-profit szervezetek, oktatási szférában működő szervezetek, egészségügyi és szociális szervezetek, valamint a potenciális innovációk kategóriában lehet benyújtani.

A finn kezdeményezéshez felkérés alapján csatlakozott Svédország, Lettország, Észtország, Csehország, Magyarország, Izrael és Kazahsztán, Litvánia és Spanyolország.

Magyarország az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága közreműködésével 2013 óta vesz részt a nemzetközi pályázaton. Azóta az összes pályázat mintegy 10 százalékát magyarországi szervezetek nyújtották be, melyek közül 2013-ban és 2014-ben 2-2 pályázó lett nemzetközi díjnyertes. Ezt az eredményt sikerült 2015-ben a 2 fődíjjal túlszárnyalni - közölte az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága.

A kis- és középvállalkozások kategóriában az Evopro Bus Kft. MODULO moduláris felépítésű autóbuszcsaládja kapta a fődíjat.

A 2015-ös Greennovációs Nagydíjon is tarolt a község

Alsómocsolád egyébként nem először részesül elismerésben: tavaly kiadónk, a Professional Publishing Hungary is díjazta a települést a Greennovációs Nagydíj keretében. Akkor Turizmus, szálloda, vendéglátóipar kategóriában Alsómocsolád Község Önkormányzatának az „Élmények és Energiák Tárháza, Alsómocsolád” projektje nyert. A településen többek között kialakítottak egy szennyvíztisztító telepet, a belterületi, települést körülvevő vízelvezető árkokat kitisztították, korszerűsítették, a vendégházra napkollektort szereltek, és számos környezet- és egészségtudatos programot szerveztek.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.