Új helyszínen a „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállítás Miskolcon

26 éven keresztül a Miskolci ITC székház volt az otthona a miskolci utazási kiállításnak. 2020-ban a szervezők új helyszínre, a Miskolci Egyetemváros Főépületének a Galériájára viszik a rendezvényt.

Az egyetem Díszaulájában három évtizede rendezik meg a népszerű Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált, amely az utóbbi években gyakran egybeesett a "Menjünk világgá" turisztikai vásárral. Ez egyik rendezvény számára sem volt előnyös, hiszen megosztotta a látogatói létszámot.

Idén azonban egy fedél alá hozzák a szervezők a két eseményt. A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál az ország egyik legnagyobb ásványbörzéje, a „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállítást pedig a vidék egyik legrangosabb utazási vásáraként tartja számon a szakma. A rendezők reménye szerint a két esemény egyidejűleg, egy helyszínen történő rendezése jobban felkeltheti a látogatók érdeklődését, hiszen két napon át két színvonalas rendezvényt látogathatnak. Mindkét esemény korábbi látogatói száma 6 – 6 ezer fő körül alakult. A „Menjünk világgá…!’ a hagyományokhoz híven a továbbiakban is díjmentesen látogatható. Ez érvényes – az egyébként belépődíjas - Ásványfesztivál látogatói részére is.

A „Menjünk Világgá…! Utazási Kiállítás 2020. március 7 -8-án az egyetemi Főépület nyitott Galériáján, az ásványbörze pedig a Főépület Díszaulájában és földszinti folyosóin kerül megrendezésre. Nyitvatartás: március 7-én 9.00 -18.00 és március 8-án 9.00 -17.00 óráig. Az utazási vásár idei belföldi díszvendége Edelény, a külföldi pedig a Robinson Tours tolmácsolásában a kínai Hawaii, Hainan.

Forrás: Turizmus Online


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.