Új kilátót adtak át a Pilisben

Új kilátó épült a Pilisben, a 756 méter magas Pilis-tetőn. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján most átadott, több mint 17 méter magas építmény Boldog Özsébről kapta nevét, aki a 13. században a térségben élő remetéket összegyűjtve alapította meg az egyetlen magyar férfi szerzetesrendet, a pálosok rendjét. Az avató ünnepségen Dr. Bitay Márton Örs, állami földekért felelős államtitkár, Dr. Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke, valamint Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőt. Az új kilátót ezt követően P. Hesz Attila pálos szerzetes áldotta meg. 

A természetjárás és a parkerdőgazdálkodás emblematikus helyszínén, a Pilis-tetőn épült Boldog Özséb-kilátó egy meglévő vasbeton geodéziai torony átalakításával jött létre, több mint 50 millió forintos nettó összköltséggel, amit a Pilisi Parkerdő Zrt. fele-fele részben saját és pályázati forrásból finanszírozott. A pályázati rész az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap erdei közjóléti létesítmények megvalósítására kiírt pályázatából származik. Az építési munkák közvetlen irányítását a Pilisi Parkerdő Zrt. Pilisszentkereszti Erdészete végezte.

Az avatón Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára elmondta: „A 22 állami erdőgazdaság felügyeletét nyár derekától a Földművelésügyi Minisztérium Állami Földekért Felelős Államtitkársága látja el, Magyarország Kormánya ugyanis felismerte: természeti környezetünk az emberek jólétének megalapozója. Ezért alapvető célkitűzésként fogalmazta meg, hogy az erdők legfontosabb feladata a közjólét szolgálata. A Pilisi Parkerdő Zrt. megalapítása óta ezt a célt szolgálja.”

Az épületről

A kilátó egy itt álló geodéziai torony (földmérési célokat szolgáló építmény) átépítésével jött létre. Külön köszönet illeti a Földmérési és Távérzékelési Intézetet, amiért támogatta a Pilisi Parkerdő Zrt. elképzeléseit a torony kilátóvá alakítására.

A torony körül új, fából készült lépcsősor vezet a magasba, a kilátó falát függőleges fatartók alkotják, amelyek egységes homlokzatot képeznek. Ennek köszönhetően a kilátóban felfelé igyekvők előtt fokozatosan „nyílik meg” a Pilis-tető körül elterülő táj: egymás után pillanthatják meg például a Vörösvári-medencét és a Budai-hegységet. A lépcső gerendái acél szerelvényekkel kapcsolódnak a meglévő vasbeton falhoz és a faszerkezethez, a lépcsőfellépőt és a járófelületet csúszásmentesen alakították ki.

A korábbi torony vasbeton falának meghosszabbításával új tetőszintet alakítottak ki, amelyet kizárólag a vasbeton magon belül lehet elérni, így a torony tetején elhelyezett – egy civil szervezet által működtetett – meteorológiai megfigyelő és amatőr rádióállomás mérőműszerei védelmet élveznek. Az építkezés alatt leszerelt műszerek a tavaszi szezonkezdéskor kerülnek vissza az épületre.


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.