Újdonságok a Kartago Tours-tól

Nosztalgiavonatozással tette különlegessé katalógusbemutatóját a Kartago Tours, amely idén 16 desztinációt kínál az utasok számára. 

A nosztalgiavonat a gödöllői kastélyba vitte a vendégeket, akik a törökországi szállodai partnereivel is találkozhattak a rendezvényen.

Az eseményen Füri Mihályné Boglárka köszöntette a tour-operator vendégeit és elmondta, hogy március végétől visszatér a szülési szabadságáról, addig továbbra is Riba Orsolyát, a cég operatív igazgatóját kereshetik a partnerek. Az ügyvezető prezentációjában kiemelte, hogy Európa egyik legnagyobb utaztató cégcsoportjához tartoznak és összesen 179 úti célra utaztatnak. A Kartago Toursnak Magyarországon 8 irodája található és több mint 1100 viszonteladó partnerük van. Füri Mihályné kiemelte, hogy az egymilliárd forintos vagyoni biztosíték mellett rendelkeznek egy 20 millió eurós felelősségbiztosítással is.

Ezután a jutalékrendszerről Riba Orsolya számolt be. Mint elmondta, a teljes árból jár náluk a jutalék, sőt vállalás alapján már rögtön emelt jutalékot számolnak. Marketingtámogatással is segítik a viszonteladókat, akik az összforgalom 65%-át adják.

A tavalyi évben jelentős növekedést ért el az utasszámot tekintve a Kartago Tours mindhárom fő desztinációjában, így nem véletlen, hogy év végi bónusz formájában bruttó 25,6 millió forintot fizet ki 200 viszonteladójának. Ebben az évben megújul a törzsutas rendszerük és kiépítik a CRM rendszert is, amely a pontosabb és jobb adatkezelést teszi majd lehetővé. Mindemellett új XLM és a foglalási rendszer kiterjesztésén is dolgoznak, amely közvetlen kapcsolódást jelent a foglalási rendszerükhöz.

Közvetlenül Marsa Alamra

Ezután bemutatták legfrissebb katalógusukat, amelyből megtudtuk, hogy idén 16 úti célba juthatnak el a Kartago Tours utasai Magyarországról.

Törökországba heti három charterjáratuk lesz, ezek közül az egyik Debrecenből.
Egyiptomba az idén heti két járatuk Hurghadára, ezek közül az egyik továbbrepül Marsa Alamra, és lesz járatuk Sharm-el-Sheikh-re is.

Tunéziába májustól indul az első chartergép, a szezonban összesen három közlekedik majd, kettő Monastirba, egy pedig Djerbára repül.

Görögországban Kréta, Rodosz, Korfu és Zakynthosz szerepel a kínálatban, újdonság Chania és környéke.

Idén ismét lesz heti egy járatuk Észak-Ciprusra, ahogy Bulgáriába is, utóbbiba egyéni utasoknak is kínálnak szállásokat. Spanyolországban Mallorca és a Costa Brava szerepel a charteres kínálatban.

Madeirát a TAP Portugal menetrend szerinti járataival kínálják havi két alkalommal, a Zöld-foki-szigetekre pedig pozsonyi indulással juthatnak el az utasok a Travel Service járataival. Észak-Olaszországban is kínálnak üdüléseket egyéni utazóknak.

A katalógus ismertető után díjazták a tíz legjobban értékesítő irodát, akik elismerő oklevelet kaptak munkájukért. Az előadások után a viszonteladók megismerkedhettek a török partnerekkel és aki szerencsés volt, egy utazással is gazdagodhatott.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.