Újraindítási adó bevezetésén gondolkozik Budapest

A főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból - mondta a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott prezentációjában, amelyet a Városháza Facebook-oldalán lehetett figyelemmel követni.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, a főváros működőképességének fenntartása kiemelt nemzetgazdasági érdek, a válság idején pedig érdemes újragondolni, kik tudnak legalább átmenetileg nagyobb mértékben részt venni a közteherviselésben. A városvezetés által kilátásba helyezett "ipa+ koncepció" egyfajta válságkezelő hozzájárulás azoknak a szektoroknak, amelyeket kevésbé viselt meg a járvány, mint más iparágakat, vagy az "életéért küzdő" fővárosi önkormányzatot.

Kiemelte, számításaik szerint Budapest arányaiban háromszor több adóbevételtől esik el a járvány miatt, mint a központi költségvetés. A főváros bevételeinek 70 százaléka származik az iparűzési adóból, amely idén várhatóan csak 139 milliárd forint lesz a tavalyi 165 milliárd forint után - tette hozzá. Karácsony Gergely közölte, a főváros 300 milliárd forintos idei működési költségvetésében összesen 69 milliárd forintos lyuk van, a városvezetésben pedig arra számítanak, hogy 2022-2023-ban érhetnek véget a koronavírus-járvány miatti "szűk esztendők". A főpolgármester szólt arról is, a következő időszakban megpróbálják újratárgyalni a kormánnyal a fővárost érintő központi elvonásokat is.

Forrás: MTI


Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.