Utazási irodák dilemmája: iroda vagy home office?

Senki nem gondolta, amikor 2020 márciusában meghirdette a kormány az ország teljes lezárását, hogy ez a hibernált állapot több mint egy éven át tart. Igaz, tavaly májustól három hónapon át nyitva lehettünk, pontosít dr. Bognárné Kovács Zsuzsa, az AB Agro tulajdonos-ügyvezetője, azonban a második hullám beköszöntével ismét folytatódott a bekapcsolt irodai gépekkel végzett, otthoni távmunka. 

Amikor még nem lehetett előre látni, mekkora bajt okoz a Covid-járvány, az év eleji foglalásaik, az előrejelzések fényében Zsuzsáék arra számítottak, hogy csúcsév lesz a 2020-as esztendő, hiszen 1 milliárd forint feletti forgalmi bevételt vártak. Aztán jöttek a határlezárások, és május végéig kizárólag lemondásokat fogadtak. Ennek főként az volt az oka, hogy irodájuk alapvetően kínai, japán, dél-koreai és tengerentúli utakat, körutakat értékesít. 

 

Az utazási irodák jelentős része hibernálta magát az elmúlt egy évben, összegzi az eddig történteket Molnár Judit, az OTP Travel Utazási Iroda vezetője, a MUISZ elnöke. Sokan most is home office-ból (HO) dolgoznak, és sokat tettek azért, hogy ugyanúgy elérhetők legyenek utasaik számára, mint ha az irodában fogadnák őket. A HO előnye, ami egyben a hátránya is, hogy gyakorlatilag 0–24-ben elérhető az iroda ebben az új felállásban, nem csupán a szokásos irodai nyitvatartás alatt. 

Ha tovább olvasná, a teljes cikk megtalálható a Pont Itt szaklap legfrisebb számában 

 

Forrás: Pont Itt


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.