Végre utazunk - de a biztosítások szerint a tengerpartra

Mediterrán tengerpartokra szólt a júniusban kötött utasbiztosítások kétharmada - derült ki a  Bank360.hu adataiból. Mutatjuk a toplistát. 

Főként tengerparttal is rendelkező országokba utaztak júniusban az utasbiztosítást kötő turisták. A legnépszerűbb úti cél Horvátország volt, ahová a biztosítások több mint egynegyede szólt. A májusban még első helyen álló Olaszország visszacsúszott a második helyre, és tőle már nem maradt el sokkal Görögország sem. A Bank360.hu utazás indexe szerint a nála megkötött biztosítások több mint 51 százaléka ebbe a három országba szólt júniusban. A negyedik és ötödik legnépszerűbb ország Románia és Spanyolország volt. 

A tengerpartra utazók aránya a júniusban kötött összes biztosítást tekintve meghaladta a 60 százalékot. Vagyis a májusi helyzet megfordult, a városnéző kirándulásokat már lekörözték a tengerparti nyaralások. Városnézésre júniusban 29 százalék kötött biztosítást, a fennmaradó szerződők üzleti úton vagy más célú utazáson vesz vagy vett részt a kalkuláció alapján.

A biztosítást kötők 41 százaléka repülővel utazott, 46 százalékuk pedig az autót jelölte meg választott járműként. Utóbbiak közül asszisztencia szolgáltatást több mint 50 százalék választott. Buszt, vonatot vagy egyéb utazási módot jelölt meg 13 százalék. 

Nőtt az utazások hossza, a kötést pedig az utolsó napra hagyjuk

Májushoz képest közel két nappal nőtt az utazások átlagos hossza. Az előző hónapban 6,7 nap volt az átlag, júniusban viszont már meghaladta a 8,3 napot, vagyis ahogy megyünk bele a nyárba, annál hosszabb utazásokat tervezünk. 

Az előző hónapokhoz képest abban nem történt változás, hogy a biztosítás megkötését sokan az utolsó napokra hagyják. A júniusi adatok alapján 41 százalék vagy az utazás napján, vagy előtte egy nappal köti meg a biztosítását. Legfeljebb 5 nap telt el 71 százalékuknál a biztosítás és az utazás első napja között. Mindössze 3 százalék köti meg a biztosítást legalább egy hónappal az indulás előtt. Volt azonban olyan szerződő is, aki fél
évre előre megkötötte a biztosítását a télre tervezett utazáshoz.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.