Veszélyessé vált a fonyódi Walkó kilátó

A fonyódi magaspart tetején megdőlt a Walkó kilátó, a város képviselő-testülete legutóbbi ülésén 8 millió forintot szavazott meg a közvetlen balesetveszély elhárítására, de a végleges megoldáshoz állami segítségre van szükség – mondta Hidvégi József polgármester.

A polgármester elmondta: a Walkó kilátó nyugati fele 2-3 éve folyamatosan dől, az 1926-ban épült kilátó alatt jó ideje megmozdult a magaspart. Az elmúlt napok esőzései miatt tartani lehet attól, hogy egyre inkább balesetveszélyessé válik a terület; a kilátóhoz tartozó járdán több nagyobb repedés is látható, a korlátot alkotó műkő elemek pedig megdőltek. A megdőlt kerítés egyik díszét nemrégiben lelökték, a darabjait nem a magaspart lejtőin, hanem a 7. számú főút mellett találták meg.



A polgármester emlékeztetett arra, hogy régi probléma a 7-es főút mentén található fonyódi magaspart mozgása. Tavaly sikerült ideiglenes megoldással megállítani a további omlást a magaspart nyugati oldalán. A közútkezelő 47 millió forintos állami forrásból eltávolított mintegy 500-600 köbméternyi földet és a növényzet egy részét, majd olyan műanyag hálóval rögzítette a partfal oldalát, amely lehetővé teszi a növények megtelepedését. A végleges megoldás még itt is várat magára.

Több mint 50 millió forintért már elkészültek a tervek, az 1,8 kilométer hosszú útszakasz hosszú távú, megfelelő védelme 5 milliárd forintot meghaladó összegbe kerül – mondta Hidvégi József.

Forrás: MTI


Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
NGM: 16 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma 2025 első negyedévében

NGM: 16 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma 2025 első negyedévében 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.
Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat

Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat 

Az The Immersive Experience kiállítás május 19-től látható.
Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.
Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény

Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény 

Hollywoodi világsztár családjától érkezik Budapestre a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik szenzációja.
Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő

Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő  

Május 1-jén a jubileumi ünnepség keretében izgalmas programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat.
Előremutató tanúsítvány a Cityrama DMC-nek

Előremutató tanúsítvány a Cityrama DMC-nek 

A díj a Cityrama DMC hosszú távú erőfeszítéseit ismeri el a fenntarthatóság és a vállalati, társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén.
Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben

Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben 

Tény, hogy egyik legfontosabb turisztikai vonzerőnk, a fővárosi történelmi fürdőinek egy része felújításra szorul.
Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben

Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben 

Májust gyakran nevezik zöld hónapnak, hiszen a természet, a fák és virágok újjászületésének ideje.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.