Zöld város és fenntarthatóság: új utak az építészetben

A klímaválság hatására a paradigmaváltás küszöbén áll az építész szakma, a fenntarthatóság a tervezésben is az elsődleges szempontok közé lépett elő. Más iparágakhoz viszonyítva azonban az építőipar lassabban változik, pedig az energiafelhasználás negyven százaléka az épített környezethez kapcsolódik. 

Magyarország legnagyobb múltú építészirodája, a KÖZTI saját, zöld építészeti jógyakorlataival is szeretne hozzájárulni a fenntartható építészethez.

Zöld szempontok

Magyarországon egyes kutatások szerint a felhasznált összes energia 35-40 százalékát épületeinkben használjuk el, amelynek mintegy kétharmada a fűtés és a hűtés számlájára írható. A fenntartható értékeknek és megoldásoknak fontos szerepe van az építészeti tervezésben is. A budapesti V.30 Belvárosi Sportközpont termálvize például lehetővé teszi, hogy gázfogyasztás nélkül fűtsék a létesítményt és a medencéket is, míg a tetőn elhelyezkedő üvegfelületek és fényfolyosók által az épület szinte teljes egészét természetes fény tölti meg, ezáltal jelentősen alacsonyabb az elektromos áramfogyasztás. A V.30 termálvizét a közelmúltban gyógyvízzé minősítették.

V.30 homlokzat
V.30 homlokzat
Fotó: Hlinka Zsolt/Közti

A tavaly Veszprémben átadott Zöld város projekt egy olyan egybefüggő, zöld szigetet alakított ki a vármegye székhely szívében, amely több generáció számára kínál rekreációs és találkozási lehetőséget, míg a Balatonfüred Kongresszusi Központ organikusan simul bele a tájba az épületre tervezett zöldtetőnek köszönhetően, amely nagy felületen segíti a decentralizált esővíz-gazdálkodást.

A PPKE Campus esetében ugyanakkor megrendelői elvárás volt a BREEAM Excellent minősítés megszerzése, ezért a KÖZTI csapata a funkcionális elrendezéstől az anyag- és termékválasztáson át a megújuló energia helyben történő megtermeléséig rengeteg fenntarthatósági szempontot szem előtt tartott.

„Az idén 75 éves KÖZTI-nél alapkövetelmény az épület megtervezésénél a fenntarthatóság, vagyis az észszerűség és a józan ész. A zöld megoldások az épülettervezéstől a jövőbeni üzemeltetésen keresztül a karbantartásig fontos szerepet kapnak munkáinkban."

– mondta Tima Zoltán, tervezési igazgató.

Veszprém Zöld Város
Veszprém Zöld Város
Fotó: Bujnovszky Tamás/Közti

Mérhető felelősség

Az építészet egy jóval nagyobb rendszer része, amely kölcsönhatásba lép szűkebb és tágabb környezetével. A fenntartható megközelítésben az épület nem önálló egység, hanem többféle „hálózat" csomópontja (például: energiahálózat, közlekedési hálózat, információs, társadalmi, gazdasági hálózatok, mikroklímát befolyásoló hálózat stb.), és mint ilyen, a jelenléte és működése módosítja a felsorolt kapcsolatrendszerek működését. A hálózati kapcsolatokat és azok módjait a KÖZTI-nél egy ún. Fenntarthatósági Mátrixban foglalják össze, amelyet minden egyes érintett projektre kidolgoznak és a projektre szabva optimalizálnak.

Már a 24. órában vagyunk?

Egyes becslések szerint a világgazdaság környezeti terheinek elnyelése már közel két Földnyi bolygót igényelne. A szakemberek szerint jelenünkben már nem "érdemes", hanem „muszáj" fenntartható épületeket tervezni.

„Már nincs más választásunk. A „kompromisszum" pedig ebben a kontextusban nem értelmezhető. Akkor lehetne szó kompromisszumokról, ha a korábbi építőipari gyakorlat folytatásához ragaszkodnánk. Ez viszont nem lehetséges"

– hangsúlyozta Szulágyi Zsófia, fenntarthatósági projektvezető.

Véleményük szerint már most körülvesznek minket építészeti jógyakorlatok, mint a klimatikus elemzés vagy épp az építkezési helyszín urbanisztikai, közlekedési, társadalmi összefüggéseinek vizsgálata. Ugyanakkor számos kiaknázatlan lehetőség vár még a szakmára, így például az innovatívabb anyaghasználat, a karbonlábnyom csökkentése vagy a szakmai együttműködési hajlandóság növelése.

Környezettudatos építés

A szakmai érdekképviseletek is sokat tehetnek a zöldebb jövőért. A Hungary Green Building Council vagy rövidebben HuGBC például a környezettudatos tervezés, kivitelezés és üzemeltetés megismertetésén és gyakorlati meghonosításán dolgozik. Az egyesület emellett a World Green Building Council nemzetközi szervezet tagja is, amely partneri kapcsolatokat ápol számos hazai és nemzetközi szakmai társszervezettel. „A HuGBC-hez történt csatlakozástól szorosabb és közvetlenebb kapcsolatokat remélünk a szektor és a szakma más szereplőivel, együttműködési lehetőségeket, valamint országos, regionális és nemzetközi interakciókat a fenntarthatóbb építőipar előmozdítása érdekében" – mondta Szulágyi Zsófia, a KÖZTI fenntarthatósági projektvezetője.


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.