Felfelé indultak júliusban a szobaárak

Sikeres júliust zártak tavalyhoz képest a kereskedelmi szálláshelyek, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből. A tavalyi júliushoz képest a külföldi (4,7%) és a belföldi (7,6%) vendégéjszakák száma egyaránt emelkedett az idén. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 12%-kal nőtt. Ebben szerepet játszott, hogy a hónapba a kiadott szobák átlagára tavalyhoz képest 5,1%-kal volt magasabb.

Júliusban a külföldi vendégek 1,5 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 4,0, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 4,7%-kal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A jelentősebb küldő országok vendégforgalma változóan alakult. Míg a Németországból érkező vendégek forgalma stagnált, addig a lengyel és a holland vendégek által eltöltött éjszakák száma számottevően emelkedett (13 és 11%). Ausztria vendégforgalma csekély mértékben csökkent (0,5%). Továbbra is intenzív növekedés az orosz piacról, a vendégéjszakák száma idén júliusban 17,3%-kal 68 ezerre nőtt. A svájci vendégek által eltöltött éjszakák száma 25,5%-kal emelkedett. Az izraeli (11%), japán (14%) és amerikai (20%) turisták is több éjszakát töltöttek el Magyarországon az idei nyári hónapban.

Júliusban a belföldi vendégek 1,9 millió vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 8,6, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 7,6%-kal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégforgalmának 56%-át fogadó szállodákban a vendégéjszakák száma 7,9%-kal emelkedett.

A régiók teljesítményéről elmondható, hogy az idei július hónapban a külföldi vendégéjszakák növekedése a Dél-Alföldön volt a legmagasabb, közel 30%-os. A tavaly hetedik hónaphoz képest a külföldi vendégéjszakák száma három régióban volt alacsonyabb: Észak-Magyarországon (-3,6%), a Tisza-tónál (-2,7%) és a Közép-Dunántúlon (-8,3%). Utóbbi régióban a belföldi vendégforgalom is csökkent (-7,5%). Míg Budapesren stagnált a hazai turisták forgalma. Összességében Közép-Dunántúl kivételével minden régió növekedést tudott elérni a tavalyi forgalomhoz képest. 

Az idei is rekordév lehet
A legfrissebb turisztikai statisztikákhoz kapcsolódva a nyári szezont értékelte hétfői sajtótájékoztatóján dr. Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese. Erről szóló anyagunkat itt olvashatják >>>

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 60%-os volt, ami 2,1 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A csúcsszezonnak számító hónapban a gyógyszállók szobáinak igénybevétele kimagasló, 73%-os, az öt- és a négycsillagos szállodák szobakapacitás-kihasználtsága szintén kiemelkedő, 70%-os volt.

Júliusban a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15 837 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) 9466 forint volt. A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevétele 12%-kal magasabb volt, mint 2012 júliusában. Összesen 34 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 21 milliárd forint. A vendéglátásból 6,3 milliárd forint folyt be, 571 millióval több, mint az előző év júliusában. A forint/euró havi átlagárfolyama 295 forint volt, 8,5 forinttal gyengébb a 2012. júliusi értéknél.

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján júliusban 2048 egység fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát. A belföldi vendégek az év hetedik hónapjában 2,7 milliárd forint értékben fizettek ezzel a fizetőeszközzel a szálláshelyeken. Összehasonlítva a tavaly júliusban beváltott üdülési csekk, valamint a SZÉP-kártya együttes forgalmával, a bővülés 14%-os volt.

A szálláshely-szolgáltatást nyújtó – több, különböző ágazatban működő – vállalkozások a szálláshelyeken júliusban közvetlenül több mint 33 ezer főt foglalkoztattak, ami 4,2%-kal több, mint 2012 azonos időszakában. 2013. július 31-én a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 3053 volt, ezen belül 1024 szálloda 59 ezer szobával, 1019 panzió több mint 11,5 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 1010 volt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.