„50-ből a legjobb 5"

A Borászok Borásza szavazási mechanizmusa idén március 7-én indult el a Kóstoló Körön, amelyet a díj várományosaival, az 50 legjobb magyar borász részvételével tartottak Budapesten. Ezen a rendezvényen az ötvenek megkóstolhatták egymás legszebb tételeit és le is adták első szavazatukat a legjobbra. Kiderült, hogy az 50-ből, ki a legjobb 5, de ki lesz a Borászok Borásza? 

Röviden a választás menetéről: az 50 legjobb Kárpát-medencei magyar borász, azaz a díj jelöltjeinek listáját az elmúlt évek győztesei, a Borászok Borászai állítják össze. Ezután a döntés már a jelöltek kezében van, ők választják meg a végső győztest kétfordulós szavazáson a következőképpen. Az 50 legjobb a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül személyesen találkozik, megkóstolhatják egymás borait és leadják első szavazatukat, amely alapján 5 főre szűkül a lista. Az ötven legjobb magyar borász őket juttatta a döntőbe, közülük kerül ki idén a Borászok Borásza:

A második fordulóban szintén az ötveneknek van szavazati joguk, de értelemszerűen már csak az öt döntős közül kell választaniuk. Ez tehát a legizgalmasabb időszak, a célegyenesbe érkeztünk, június 26-án megtudjuk, hogy ki lesz a Borászok Borásza.

A Borászok Borászai azonban nem csak a „kollégák” teljesítményét díjazzák, megválasztják a Borászok Barátját és a Jövő Borászát is. A 2012-ben elindított Borászok Barátja díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. Idén a következő személyiségeket jelölték a díjra (abc sorrend):

Erre a díjra is a Borászok Borászai jelölnek, szavazati joguk pedig szintén az ötveneknek van. Az elismeréssel egy jelképes pincekulcs is jár, szimbolizálandó, hogy a Borászok Barátja mindig szívesen látott vendég a borászoknál.

A díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány negyedik éve írja ki a Jövő Borásza Ösztöndíjat, amelyre borász hallgatók pályázhatnak és többek között 1 000 000 forintot lehet nyerni külföldi szakmai gyakorlatra. Hogy ki nyeri ezt az egyedülálló lehetőséget, az is kiderül hamarosan.

A visszaszámlálás tehát elindult, június 26-án kiderül, hogy ki kapja a Jövő Borásza Ösztöndíjat, hogy ki lesz a Borászok Barátja, és ki lesz a Borászok Borásza.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.