Velence központjától 4,8 kilométernyire található Poveglia apró szigete. Az Orfano-csatornában megbújó „egykori ékkőről”először Kr.u. 421-ben számoltak be először az oklevelek, amikor is Padova és Este városok lakossága a lombard seregek elől ide menekült. A jelenleg 7,25 hektáros sziget népessége a hun és a frank inváziók miatt csak tovább növekedett a VI. és IX. század között. 864-ben a Velencei Köztársaság tizenharmadik dózséja, Pietro Tradonico csaknem 200 hűséges szolgáját telepítette le a szigeten. A halászatnak és az ügyes kereskedőknek tartott Musso, Boyso és Barbalongolo családoknak köszönhetően a földkupacon egy gazdag kultúrájú falu épült fel, központjában a San Vitale templommal. A sziget jelölte 27 helyi tanácsos állandó résztevője volt a „velencei parlamentnek.” A hagyomány szerint itt választották meg a nagy szaracén- és kalózverőként is ismert Orso I Partecipazio-t is tizennegyedik dózsénak.

A genovai és a magyar flotta támadása miatt a sziget lakosságát 1379-ben telepítették át Velencébe. A dózse utasítása szerint ekkor kezdték erőddé átépíteni a szigetet. Az ágyúpadok elhelyezése érdekében például egy nyolcszögletű, magas falakkal megerősített mesterséges szigetet is kialakítottak Poveglia déli végében. Az erődtől és az ügyes tüzérségtől függetlenül a Himfi Benedek, Durazzói Károly és Czudar György irányította magyar seregek könnyűszerrel foglalták el Povegliát. A magyarok és a genovaiak pusztításának köszönhetően a Velencét védő sziget 1468-ig lakatlan, 1777-ig pedig csak nyolc ember által volt lakott -, hiába is próbálkoztak a köztársaság vezetői folyamatosan „több vért juttatni az egykori gyöngyszem vérkeringésébe”. (1527-ben a kamalduli szerzetesrend, 1661-ben pedig a szigeten egykor éltek leszármazottai utasították vissza a sziget felkínált tulajdonjogát.)

Olasz történészek szerint az adómentességgel járó tulajdonjog elutasítása a magyar-velencei háborútól (Chioggiai háború) eredeztethető: A legyilkolt szigetőrséget ugyanis a magyarok és a genovaiak nem temették el, így egyrészt a felkoncolt, szanaszét heverő holttestek állatok és madarak tápláléka lett, másrészt pedig a temetési szertartás nélkül itt porladó csontok az ekkoriban megírt krónikák szerint az „Ördög hadseregének szerves részei, azaz kísértetek és démonok” lettek. A „holtak szigetétől” való félelem csak még jobban felerősödött, amikor a nagy európai pestisjárványoknak köszönhetően több mint 160 ezer fertőzött beteget száműzött ide Velence a XIV. században, hogy azok minden orvosi segítség nélkül itt szenvedjenek ki.

Az utóbbi évek ásatásainak köszönhetően –az eddig feltárt 87 tömegsír alapján– Gerolamo Fazzini történész úgy látja, hogy a sziget talajának több mint 50%-a emberi maradványokból áll. A kutató állítja: a háborútól vagy a pestistől elhunyt „Sátán és katonáitól”, illetve a paranormális eseményektől annyira féltek napközben a Poveglia szigetén ténykedők, hogy az 1468-1481 között itt felépített hajógyárban és raktárakban dolgozók minden nap este 6-kor „fejvesztve” hajóztak vissza a lagúnák városába, Velencébe, csakhogy meg ne hallják a rothadó emberek/holtak/szellemek sikolyait. (A szigeten maradt, ténylegesen itt élő nyolc ember imák és zsolozsmák éneklésével virrasztotta át minden nap az éjjeleket.)

A sziget szellemeitől, holtaitól való babonás félelem a felvilágosodás korában enyészett csaknem semmivé. A Velencei Köztársaság Egészségügyi Magisztrátusa (Magistrato alla Sanità) ugyanis 1777-ben ellenőrzési pontot alakított ki a földhalmon a Velencébe tartó hajók és emberek ellenőrzése miatt. A többnyire fűszerekből és szövetekből álló rakományokat a 360 méter hosszú Tezon Grande épületében szellőztették át. A hajók legénységeinek 40 napig kellett a minden kényelemmel ellátott faházakban élniük, ahol saját fürdőszobáik és konyháik is voltak.

Mivel 1793-ban két pestissel fertőzött hajó is kikötött a szigeten, így Povegliát még ebben az évben karantén-állomásnak alakították át. A betegségtől való félelem miatt a sziget összes növényzetét elpusztították. Ekkor épült fel a kórház is. A pestis elharapózódása miatt ismét hermetikusan lezárták ekkor Povegliát. Ennek az elszigeteltségnek köszönhetően 1805-ben Bonaparte Napóleon egy titkos fegyverraktárt alakíttatott ki a szigeten, amely a Bécs elleni hadjáratának a kiindulópontja volt. A romos San Vitale templomot ekkor alakították át világítótoronnyá is. A Lazarettót, azaz a kórházat 1814-ben zárták be.

A kísértetjárta sziget horror-korszaka a XX. században is folytatódott: Az olasz kormány utasításának megfelelően ugyanis a polgármesteri hivatal a leromlott állagú 11 épületet 1922-ben felújította, hogy azt elmegyógyintézetként üzemeltethesse tovább. A helyi legendárium szerint az itt tevékenykedő főorvos brutális eszközökkel „gyógyította” a mentálisan és pszichésen sérült betegeit. Köztük szerepelt a kalapács, a fűrész is, amelyekkel az agyakat nyitotta fel, hogy megtudja milyen betegségek okozhatták az agy megbomlását. Később az ő elméjét is elsötétítették a hangok melyeket a betegek folyton hallottak. 1930-ban kiugrott a világítótoronyból. Állítólag nem halt meg azonnal, ám az odasiető Eva Galetti nővérnek azt mondta, hagyja őt elmenni. (A néhai agykurkász elmosódott alakja állítólag többször feltűnik az elpusztult dokkok környékén.) Az intézetet 1968-ban zárták be, a betegeket más intézménybe szállították. A kormány a szigetet lezárta, csak Renato Scarpi gondoknak engedték meg, hogy 1984-ben bekövetkezett haláláig a szigeten maradhasson kutyáival és macskáival, illetve szőlészetet vezessen Poveglia északi részén.

A sziget déli részén elnyúló egykori kórház és világítótorony romjai ma is láthatóak, a kórtermek érintetlenek, az ágyakhoz 1968-óta senki nem nyúlt. A mosókonyha, a tároló kád és a mechanikus szárítógépek szinte érintetlenek. Máig legendák szólnak a sziget kísérteteiről, az őrült páciensek hangjait sokan hallani vélik a szomszéd szigeteken. A halászok már azon sem lepődnek meg, ha időről időre emberi csontokat, maradványokat sodor feléjük a víz. Mivel a terület „elátkozott” és hatóságilag lezárt-, a sziget körül rendszeresen feltűnnek a rendőrségi motorcsónakok. Senkit nem engednek Poveglia közelébe, sőt az állítólagos paranormális jelenségek miatt még ők sem maradnak ott éjjelente, legfeljebb csak Steve Berry, a Velencei árulás című könyvének főszereplője.