A Világbank részletes beszámolót jelentetett meg a szubszaharai Afrika turizmusáról, amelyben felhívják a figyelmet a térségben rejlő kiaknázatlan lehetőségekre.
Az afrikai kontinens hatalmas és viszonylag könnyen megközelíthető Európából, mégsem tartozik a klasszikus turistacélpontok közé néhány kivételtől eltekintve. Hazánkból is elsősorban Észak-Afrikába utazunk, leginkább Egyiptomba, Tunéziába vagy Marokkóba. A Szaharától délre fekvő Afrika (amelyet Fekete-Afrika néven is emlegetnek) ma még inkább a lehetőségek, mint a sikerek földje a turizmusban. A Világbank 2013-as Tourism In Africa: Harnessing Tourism for Growth and Improved Livelihoods című tanulmánya tökéletes képet nyújt a szubszaharai Afrikáról és a benne rejlő turisztikai lehetőségekről.
Fekete-Afrikát földrajzilag és gazdaságilag négy tájegységre szokták felosztani. Kelet- (Zimbabwe, Mozambik, Kenya) és Dél-Afrika (Dél-afrikai Köztársaság, Namíbia) a fejlettebb régiók közé sorolható, így a turizmus is ezeken a részeken jelentősebb. A kevésbé fejlett részhez tartozik Nyugat- és Közép-Afrika.
Annak ellenére, hogy Fekete-Afrikáról jellemzően nem a turizmus jut eszünkbe, 2009–2010 között nyolc százalékkal emelkedett a térségbe érkező turisták száma, kiérdemelve a világ második legdinamikusabban fejlődő turisztikai térsége címet Délkelet-Ázsia mögött. Az utóbbi húsz év alatt még szembetűnőbb a régió turizmusának bővülése: amíg 1990-ben 6,8 millió vendég érkezett a térségbe, addig 2010-ben ez a szám 30,7 millióra gyarapodott. Pedig a korábban gyarmatként (angol, francia, portugál) létező fekete-afrikai országok többsége gazdaságilag a padlón van, 200 millióra teszik a munkanélküliek számát, körük évente tízmillió fővel növekszik. További problémát jelent a katasztrofális helyzetben lévő egészségügyi ellátás, a közbiztonság szinte teljes hiánya és az infrastruktúra fejletlensége. Az elmúlt évtizedekben több segélyszervezet és multinacionális cég is jelentősebb összeggel támogatta a fekete kontinenst, aminek köszönhetően a gyermekhalandóság csökkent, a HIV-helyzet stabilizálódott, valamint az oktatásfejlesztésre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek. A tények ismeretében egyértelmű, hogy a turizmus iránti kereslet növekedése a térség nagy esélye lehet a kitörésre.
Ugyanakkor az infrastruktúra fejletlensége emeli az árakat: az elemzők szerint az afrikai csomagtúrák átlagosan 25-35%-kal drágábbak, mint a más földrészekre szervezett utak. Az átlagos repülőjegyárak pedig akár 50%-kal is magasabbak, mint Európában vagy Ázsiában. Arra is felhívják a figyelmet a kutatók, hogy még a turisztikailag sikeres afrikai országoknak (például Tanzánia, Dél-afrikai Köztársaság, Kenya) is jelentős növelniük kellene a helyi beszállítók részvételét a turizmusban. Tanzániába például az összes szállodai bútort Kínából szállítják.
A szállodai beruházások is drágábbak Afrikában, mint a többi földrészen, Míg az Ernst and Young felmérése szerint globálisan átlagosan 200000 dollárba kerül egy színvonalas szállodai szoba kialakítása, addig Ghánában 250000 dollárra jön ki egy közepes színvonalú hotelszoba, ugyanez Nigériában 400000 dollár. A magasabb beruházási költségek miatt az elkészült szálloda is drágább lesz. Ugyanakkor mivel a turizmus munkaerő-igényes ágazat, a turisztikai fejlesztések rengeteg állást teremtenek. Zambiában egy 250 ezer dolláros turisztikai beruházás 182 főállású munkahelyet teremt, míg egy ugyanekkora befektetés a mezőgazdaságban 40%-kal, a bányászatban pedig 50%-kal kevesebb állást indukál.
LENNE KITŐL TANULNI!
A beszámoló több példát is említ sikeres turisztikai fejlesztésekre az elmúlt évtizedekből. A legkézenfekvőbb Thaiföld példája, ahol a hatvanas években a turisztikai bevételek jelentéktelenek voltak. A thai királyi család azonban felismerte a turizmusban rejlő lehetőségeket, és az ország fokozatosan vált turisztikai nagyhatalommá, köszönhetően egyedülálló természeti adottságainak és kiépített tengerparti nyaralóközpontjainak. Napjainkban a thai lakosság húsz százaléka dolgozik a turizmusban direkt vagy indirekt módon.
Hasonló sikersztori a mexikói Cancun esete is, amely az ötvenes évekig szinte teljesen ismeretlen terület volt a nyilvánosság számára. 1969-ben a mexikói kormány programot indított a nemzetközi turisztikai befektetőknek, és nekilátott az üdülőváros és infrastruktúrája kiépítésének. Mára a maja riviéra a világ egyik legforgalmasabb turistacélpontjává vált. Jó példákat azért már Fekete-Afrikában is találhatunk a tanulmány szerzői szerint. A Zöld-foki Köztársaságé az egyik sikertörténet. Az Afrika legnyugatibb pontjától néhány száz kilométerre található szigetcsoport lakossága kevesebb mint félmillió fő, miközben 2012-ben 533877 turista kereste fel az országot. A köztársaság GDP-jének tíz százaléka a turizmusból származik. Minek köszönhető a siker? Nemzetközi repülőteret építettek, fejlesztették a bankrendszert, és nem utolsósorban az eurót kezdték el használni fizetőeszközként.
Egyiptom turisztikai sikertörténete is megdöbbentő: 1990-ben még csak 2,9 millió turista kereste fel az országot, 2005-ben már 8,6 millió, míg 2010-re számuk elérte a 15 milliót! Más kérdés, hogy az arab tavasz óta a belpolitikai bizonytalanság miatt legjobb esetben is csak az egyiptomi turistaforgalom stagnálása várható. Mozambik 1975-ben vált függetlenné Portugáliától, ezt követte egy polgárháború, amely után az ország kormánya a turizmusra fókuszált. A kilencvenes évek végére a turizmus vált a leggyorsabban növekedő szektorrá. 2005-ben 37 százalékkal növekedett a szektor, ami világszinten is egyedülálló volt. A GDP tizenöt százaléka köszönhető a turizmusnak. A politikai viszonyok rendezése és a nemzetközi bankok támogatása jelentős mértékben hozzájárult az ország turizmusának fejlődéséhez.
Végül a népirtásról hírhedt Ruanda példája is mutatja, hogy ideális természeti adottságokkal egy korábbi háborús övezet is igazi turistaparadicsommá válhat. A politikai stabilitás megteremtése után a kormány felismerte a turizmusban (azon belül is a környezettudatos turizmusban) rejlő lehetőséget, nemzeti parkokat alapított, amelyek legfőbb attrakciója a gorillamegfigyelés (a leghíresebb a Vulkánok Nemzeti park). A pozitív arculat kialakítása működött náluk, de jól bevált Costa Rica esetében is, amely mára az ökoturizmus és környezettudatosság központja lett a drogcsempészet helyett.
A SZAFARIN INNEN ÉS TÚL
A felsorolt példák jól mutatják, hogy további fekete-afrikai államok előtt is nyitva áll a lehetőség a turizmus fellendítésére, hiszen egyedülálló természeti adottságokból és sokszínűségből nincs hiány a fekete kontinensen. A tradicionális afrikai turisztikai lehetőségek mellett – szafari, tengerparti turizmus, üzleti utak és diaszpóraturizmus – újabb opciók is jelen vannak a térségben, így a kulturális és a wellness-egészség turizmus.
Jelenleg 23 nemzetközi hotellánc képviselteti magát Fekete-Afrikában, amelyek közül a legjelentősebbek az Accor, a Hilton és az InterContinental. A folyamatosan növekvő igényeket azonban ezek a szállodák sem képesek mindenhol kiszolgálni, így nagyszabású fejlesztési projektre lenne szükség. Ugyanez elmondható a szárazföldi és légi közlekedésről is, ugyanakkor nem túl szerencsés, hogy a légi balesetek kétszer nagyobb eséllyel (1:471 000) fordulnak elő Fekete-Afrikában, mint a világ bármely más pontján. Bár a szubszaharai Afrikában él a Föld lakosságának 15 százaléka, a légi forgalomnak csupán négy százaléka bonyolódik le a kontinensen. Ez is jelzi viszont, mekkora lehetőségeket rejt még a fekete kontinens.
Globálisan a turizmus napi hárommilliárd dollár bevételt jelent, biztosítva az állások 3,6 százalékát direkt, 8,8 százalékát indirekt módon. A szubszaharai Afrikában jelenleg húszból egy munkás keresi kenyerét a turizmusban, vagyis 5,3 millió fő dolgozik közvetlenül, további 12,8 millió pedig közvetetten az ágazatban. A World Travel and Tourism Council szerint a turizmusban dolgozók száma a régióban 2022-re 6,8-ra, közvetetten pedig 16 millióra gyarapodhat.
