A Fe­ke­te-he­gyek or­szá­ga: Crna Go­ra. Ahogy mi mond­juk: Mon­te­neg­ró. Az Ad­ri­ai-ten­ger dél­nyu­ga­ti sar­ká­ban, a szür­ke szik­lás he­gyek há­tán. Min­de­nütt fel­hő­ket ha­sí­tó or­mok, part­szé­lü­ket ten­ger­hul­lá­mok fod­roz­zák.

Más a táj. Ez nem a de­rűs dal­mát szi­get­vi­lág. Itt min­den ke­mé­nyebb, acé­lo­sabb. A vá­ro­sok­ban nin­cse­nek tű­he­gyű tor­nyok, csip­kés log­gi­ák – még­is: min­den me­di­ter­rán han­gu­lat­ban úszik. A vár­sze­rű há­zak, a tö­mör tor­nyok, a he­gyek szik­lá­i­ra fel­sza­la­dó vá­ros­fa­lak – itt él­nek a mon­te­neg­ró­i­ak. …

És a szo­kat­lan em­be­rek. A fér­fi­ak ma­ga­sak. Óri­á­sok. A nők? Su­dár­szép mon­te­neg­rói her­ceg­kis­as­­szony­ok, ki­rály­lány­kák mai le­szár­ma­zot­tai. He­gyi em­be­rek. Csa­lá­di­as ös­­sze­fo­nó­dás­ban, le­ve­le­zői vi­szony­ban áll­tak ki­rá­lyok­kal, csá­szá­rok­kal, ku­sza ro­ko­ni há­zas­sá­gi kap­cso­la­tok­ban, va­gyo­ni ér­de­kelt­sé­gek la­bi­rin­tu­sá­ban.

A crna goraiak vi­gyáz­nak sza­bad­sá­guk­ra. Fél­tik gaz­dag, ér­de­kes, sa­já­tos tör­té­nel­mi múlt­ju­kat, kö­ves kis or­szá­gá­ra büsz­ke a nép. Még Le­hár Fe­renc is meg­éne­kel­te őket Víg öz­vegy cí­mű ope­rett­jé­ben. Mon­te­neg­rót, a mai tu­ris­ta­pa­ra­di­cso­mot az Ad­ria Kon Ti­ki uta­zá­si iro­da sze­ret­né kö­ze­lebb hoz­ni Ma­gyar­or­szág­hoz. Ar­ra tö­re­ked­nek, hogy min­den­ki a hely­szí­nen győ­ződ­jön meg ar­ról: itt bé­ke van. Nyu­ga­lom. Ezt a kü­lö­nö­sen szép tá­jat az Is­ten is ar­ra te­rem­tet­te, hogy az em­ber föl­di pa­ra­di­csom­ban érez­ze ma­gát.

Hogy­ne len­ne így, ami­kor a ma­gyar uta­zót az egy­na­pos vad­re­gé­nyes au­tó­ká­zás, a ka­nyar­gó vo­na­to­zás vagy az egy­órás he­gyek fö­löt­ti re­pü­lő­zés után pál­ma­fák, mi­mó­zák, kak­tu­szok, fü­gék, na­rancs-, cit­rom­li­ge­tek il­lat­ár­ada­ta fo­gad­ja a ten­ger­par­ton. Fent a bér­ce­ken a hul­lá­mok ta­ra­ja fö­lé ha­jol­nak a hósipkás hegy­or­mok. Olyan szép, hogy ezen csak ámul­ni le­het, csend­ben el­tű­nőd­ni a teg­nap ott­ha­gyott más vi­lág­ból, a vá­ro­si élet füs­tös nap­ja­i­ból ide­me­ne­kül­ve. Jó für­dé­si le­he­tő­sé­gek és sely­mes gyógy­ha­tá­sú ho­mo­kos part, fes­tői táj kár­pó­tol­ja a ven­dé­get a hos­­szú uta­zá­sért.

A ten­ger­part meg­le­pe­tés: min­de­nütt arany­ló vagy szür­ke ho­mo­kos strand, el­len­tét­ben az Ad­ri­án meg­szo­kott szik­lás, kö­ves, ka­vi­csos ten­ger­part­tal szem­ben.

Év­szá­zad­okon át meg­kö­ze­lít­he­tet­len, ne­he­zen jár­ha­tó, ma­gá­ba for­dult da­rab­ja volt ez az Ad­ri­á­nak, el­zár­va a nagy­vi­lág­tól. De má­ra min­den meg­vál­to­zott. Kor­sze­rű szál­lo­dák épül­tek, ame­lyek a ma­gyar ven­dég pénz­tár­cá­já­hoz iga­zod­nak. Hercegnovi, Ko­tor, Perast, Igalo, Sv. Stefan, Tivat, Budva, Ulcinj – a mon­te­neg­rói ten­ger­par­ton az Ad­ria cso­dá­la­tos Ri­vi­é­rá­ja. Fel­tű­nő­en ol­csók a szo­ba­árak és min­den, ami csak kell a na­pi meg­él­he­tés­hez. A tu­ris­ta vá­laszt­hat a Ro­bin­son-sze­rű nya­ra­lás­tól a leg­ké­nyel­me­sebb lu­xusszál­lo­dák kí­ná­la­tá­ig, igé­nye sze­rint.

2000-ben alig fél­mil­li­ó­an ke­res­ték fel az or­szá­got, mi­köz­ben 1989-ben a tu­ris­ták szá­ma még meg­ha­lad­ta az egy­mil­li­ót. Ta­valy a leg­töb­ben Orosz­or­szág­ból, az ola­szok­tól, a cse­hek­től, és a szlo­vá­kok­tól ér­kez­tek. A ma­gyar tu­ris­ták szá­ma csu­pán ezer­hat­száz­nyolc­van.

Önál­ló­an csak a na­gyon bát­rak in­dul­ja­nak ne­ki e gyö­nyö­rű or­szág fel­fe­de­zé­sé­nek. Ér­de­me­sebb va­la­me­lyik iro­dát vá­lasz­ta­ni. Bu­da­pest­ről ti­zen­hat óra alatt le­het Mon­te­neg­ró­ba jut­ni, Sze­ged­ről az út ti­zen­há­rom óra. Per­sze ez Szer­bi­án ke­resz­tül ennyi, mert ha Hor­vát­or­szá­gon és Bosz­ni­án át megy az au­tós, ak­kor az út húsz-hu­szon­két órát is el­tart­hat. A ben­zin Szer­bi­á­ban negy­ven szá­za­lék­kal ol­csóbb, mint Ma­gyar­or­szá­gon, Hor­vát­or­szág­ban vagy Bosz­ni­á­ban. Ju­go­szlá­vi­án át ér­de­mes fél­úton meg­áll­ni, Zlati Partizanke Vodéban már húsz már­ká­ért le­het szál­lás ta­lál­ni. Ha va­la­ki Hor­vát­or­szá­gon át megy, ak­kor Sza­ra­je­vó­ban éj­sza­káz­hat. Ott azon­ban száz már­ka alatt nincs szál­lo­dai és pan­zió-szo­ba sem. A hor­vát–mon­te­neg­rói ha­tár nincs min­den­hol nyit­va, ezért ér­de­mes ma­gánuta­zó­ként elő­ször tá­jé­ko­zód­ni. A te­le­pü­lé­sek ele­jén, vé­gén rend­őrök iga­zol­tat­nak, gyak­ran akar­nak bün­tet­ni. A bün­te­tés két­száz már­ká­ról in­dul, út­adót, biz­to­sí­tást kö­ve­tel­nek. A ma­gyar zöld­kár­tya ér­vé­nyes, az út­adó pe­dig – még – nem lé­te­zik.

Egyé­ni uta­zó­ként szo­bát sem könnyű ta­lál­ni, kü­lö­nö­sen a fő­ sze­zon­ban. A ma­gán­há­zak­nál egy hét a mi­ni­mum, de ahol van sza­bad hely, ott a mi­nő­ség hagy né­mi kí­ván­ni­va­lót ma­ga után. Egy két mé­ter­szer más­fél mé­te­res kis szo­ba ta­valy ti­zen­öt már­ka volt, de a kis­sé ko­szos zu­hany­zó a fo­lyo­són. Her­ceg-noviban az is elő­for­dult ve­lem ta­valy nyá­ron, hogy csak egy éj­sza­ká­ra si­ke­rült szo­bát kap­nom. A gyö­nyö­rű ten­ger­par­ti kert­ben ta­lál­ha­tó szál­lo­dá­ban nyolc­van már­ka volt egy éj­sza­ka. A Kotori-öblöt két­szer kel­lett éj­sza­ka ér­te kör­beko­csi­káz­ni.

A sze­ge­di szék­he­lyű Adria Kon Tiki Sze­ged­ről át­vi­szi az uta­so­kat Sza­bad­ká­ra, majd on­nan vo­nat­tal Barba, ahon­nan a le­fog­lalt szál­lás ka­pu­já­ig szál­lít­ják az uta­so­kat. Mind­ezért ti­zen­hat­ezer fo­rin­tot kell fi­zet­ni, a re­pü­lő­je­gyért Bu­da­pest és Podgorica kö­zött negy­ven­két­ezer fo­rin­tot kér­nek, plusz az il­le­ték és a transz­fer.

A cég a kö­zép­ko­ri vá­ro­sok vil­lá­i­ban is kí­nál szo­bát: fő ­sze­zon­ban he­ti hat­van­ezer fo­rin­tért. A kö­zép­ko­ri ten­ger­par­ti vá­ro­sok cso­dá­val ha­tá­ros mó­don meg­ma­rad­tak, Ko­tor, Budva és az al­bán ha­tár előtt né­hány ki­lo­mé­ter­rel fek­vő egy­ko­ri ka­lóz­vá­ros, Ulcinj. Az iga­zi lu­xus Sveti Stefan, ahol a ro­man­ti­kus kö­zép­ko­ri ha­lász­fa­lut lu­xus­szál­lo­dá­vá ala­kí­tot­ták át. Be­lép­ni csak a ven­dé­gek­nek le­het. A szál­lo­da ká­vé­zó­já­ban me­le­gí­tett vi­zű me­den­ce van, a szo­ba árak két­száz­öt­ven már­ká­nál kez­dőd­nek. Fő sze­zon­ban 146 600 fo­rint egy hét­re. Az iro­da a há­rom­csil­la­gos Fjord Ho­tel­ban egy hét­re, fél­pan­zi­ó­val 27 500 fo­rin­tért tud szo­bát fog­lal­ni, fő ­sze­zon­ban 35 500-ért. Mon­te­neg­ró­ban az ét­ke­zé­sek ára el­fo­gad­ha­tó, egy ebé­dért, va­cso­rá­ért kö­rül­be­lül két­ezer fo­rin­tot kell fi­zet­ni, ga­ran­tált a friss ten­ge­ri hal és a há­zi bor. Sok he­lyen ta­lál­ni ma­gya­rul be­szé­lő pin­cért.