Nincs miért vitába szállni a szerzővel. De ekképp folytatja az egyébként máig is igen hasznos információkat felsorakoztató kötet: „...ez azonban nem jelenti azt, hogy itt nem talál ugyanolyan szállodákat, repülőtereket, aszfaltozott utcákat, betonműutakat (...), mint a Szovjetunió európai köztársaságaiban.” Ez is megállja a helyét, bár Szovjetunió már egy ideje nincs. A szerző előrebocsátva, mintegy elnézést kérve hozzáteszi: „De más az éghajlat, az életritmus, az emberek öltözködése (...) mások a hagyományok, mások a népszokások.”

Első igazi Üzbegisztánt járt turistánk a Közép-Ázsiát kolduló dervisként gyalogszerrel és csacsi hátán bejáró Vámbéry Ármin jelentette ki útja végeztével, hogy akárki meglássa, száz év múlva vonattal is el lehet majd jutni ide. Honnan is sejthette volna, hogy nemhogy vonattal, de repülővel is meg lehetett tenni addigra az utat, ahogy teszi azt ma is az Üzbegisztánba érkezők többsége. Európából ugyan számos csatlakozást kínálnak az európai nagyok, de ott van az Uzbekistan Airways is, azaz Özbek Hava Yollari. Aki most röhög, az ne röhögjön! A társaság flottája túlnyomó részt Airbusokból és Boeingokból áll. Frankfurtból mintegy 6 és fél óra alatt egy Boeing 767-300-as repített el a Kaszpi-tenger és halódó Aral-tó, meg mindenféle sivatagok fölött az üzbég fővárosba, Taskentbe meglehetősen színvonalas kiszolgálással, meglehetős lábférőhellyel a turistán, és még kacagtató filmet is vetítettek.

Kopaszodó férfi mosolyodik el

a taskenti repülőtér „Vízumkiadás” ablakánál, mikor megtudja: a csapat Vengrijából érkezett. A vízumok útlevélbe ragasztása viszonylag gyorsan és felesleges kérdezősködés nélkül megy. Előzőleg az utas a hazánk területén is illetékes bécsi követséghez eljuttatta a szükséges adatokat, a vízumkérő lapon repülőtéri átvételt kért, kezében a kinyomtatott pdf-fel pedig odajárult ehhez a jókedélyű férfiúhoz, aki még Puskást is ismerte. Útlevélellenőrzés és már csak a kitöltött vámáru nyilatkozattal kellett odasétálni a megfelelő helyre, de itt is könnyen átengedtek. Hazudnék, ha azt mondanám, ettől az aktustól régi reflexek nem indultak be, akárcsak pár évtizede még, a testvéri Csehszlovákiából bakancsot és mackónadrágot „csempészve”.

Bent vagyunk hát Üzbegisztánban, kint vagyunk a terminálból, amit halandó csak akkor közelíthet meg, ha légi utas. Akinek erre jogosultsága nincs, melyet érvényes menetjeggyel támaszthat alá egy útlevél kíséretében, az nem flangálhat csak „úgy” az egyébként régiós gyújtő-elosztó repülőtérként üzemelő terminálban. Különös ez az európai szem számára, de legalább a taxis siserehad nem az épületben rohanja le a pihenésre vágyó utast, csak a kordonon túl, mely a repülőtér kijáratától mintegy 50-60 méterre húzódik. A kordonon túl, 12 méteren belül harmincnégyen kérdezik meg, hogy óhajtunk-e fuvart. Hogyne, de a miénk már le van rendezve, vár. Egyébként nem erőszakosak és nem tolakodóak a taskenti személyi fuvarozó vállalkozók, és meg csak 150 év szigorított fegyházat sem ró ki rájuk, látványuk alapján gondolatban az utas, mint tenné egy közeli, közép-európai repülőtéren hiénázó taxisokkal.

A Kövek Városa

- így a neve üzbégről magyarra fordítva. Ebből akár valami lélektelen kőhalomra következtethetnénk, de csalódnunk kell; Taskent telis-tele gigantikus, zöld terekkel, szökőkút-rendszerekkel, árnyas platánsorokkal. Ahol sok a zöld felület, az undok hely nem lehet; ezt az elképzelést megerősítendő a repülőtérről befelemenet egy toronyház tetején fénylő neon győzköd: angolul: Tashkent - the city of peace and friendship, azaz Taskent - a béke és a barátság városa.  

A kisváros méretű terek tágasságát pedig tovább fokozzák a folyamnyi szélességű, 8 sávos sugárutak, melyeken folynak a Volgák, Moszkvicsok, Zsigulik, Zaporozsecek és pótkocsis Zilek haladnak, de nem átereszthetetlen mennyiségben. Ami már a repülőtérről befele jövet feltűnik, az a tisztaság és rendezettség. A városkép rendezettségéhez, gondos geometrikus elrendezéséhez és a tágassághoz nem kis mértékben járult hozzá a tragikus, a Richter skála szerinti 7,5-ös erősségű földrengés 1966-ban, melynek epicentruma pocsékabb helyen nem is lehetett volna, mint a városközpont. Évekbe telt, mire az új Taskent felépült és kapott olyan emblematikus épületeket, mint a tévétorony, mely különös alakjával igencsak megindítja a fantáziát; akár Mézga Aladár nagybőgőtokból kivett, szódás szifonnal felfújható űrhajójára is emlékeztet a futurisztikus torony.

A belváros tömbjeit általában jellemzik az üzbég népi motívumok 1970-es évek felfogása szerinti, stilizált alkalmazása. Erre remek példa a metró. Három vonalon ugyanúgy a Mitisinszkij Zavód szerelvényei robognak az utasokkal késő estig. Az állomások dekorációján valóban felfedezni a népies motívumokat, de egy-egy, két vonal közti összekötő folyosón a fények és formák alapján inkább elképzeli az ember, ahogy váratlanul Leia hercegnő ront ki egy falfülkéből majd utána vágtat a felhergelt Darth Vader pirosan izzó lézerkardjával. Ez persze kevésbé fordulhat elő, mivel a metró lejáratok gondos rendőri ellenőrzés alatt vannak; egy asszonyt láttam, méretes nejlonszatyorral igyekezett lefele, az olivába öltözött rendőr megállította, megnézte a cekker beltartalmát, tovább engedte.

Stilizált népi motívumokkal díszített a „tizensok” emeletes Hotel Üzbegisztán is; hasonló korú, mint a tévétorony. Sok-sok szobával és végtelennek tűnő terekkel, de cseppet sem olyan, mint a regénybeli X városának szállodája, ahol G.A. úr valaha megszállt. Komfortos a hotel, működik a légkondi, wifi, a fürdőszoba, választékos a reggeli. Mindenesetre a Hotelstars Union ellenőrei bizonyára levonnának egy-két pontot, ha látnák és hallanák, hogy a szálloda bárjában árlap híján a sör ára alku tárgya, és forró nyári este ide vagy oda, hideg sör nincs, de ne feledjük a bevezetőben olvasott, biztató szavakat.

A modernkori földrengésen túl

látott már egyet s mást a több mint kétezer éves, ma kétmillió lakosú város. Századokon keresztül volt az iszlám keleti határa, és meglehet, a Selyemút innen még messze, de a város mindig is fontos kereskedelmi központként működött. Ennek 21. századi leszármazottai a tiri-tarka bazárok csakúgy, mint az Európában ismert prémium márkák viszonteladói. Századokon keresztül volt az iszlám keleti határa is, valamint a nagy Amir Timur, vagy ahogy mifelénk talán ismertebb, Timur Lenk, egyik fontos birodalmi városa. Ezeknek az időknek állítanak emléket a Kukeldas és Barak medreszék, vagy a kalandos utat bejárt Oszmán Koránt örző Telyashayakh mecset. Mesélik, hitélet a szovjet idők alatt is folyt, a müezzin ugyanúgy hívta ímára a híveket napjában ötször. De az évtizedek kötelező, világi időszaka megtette a magáét a nagyvárosban; csak kevesen gyakorolják aktívan igaz hitüket. Talán más a helyzet a Selyemút mentén, a szent városokban, a sivatag közepén.

Taskent mögöttünk, sportos rugózású buszon nyugat fele tartunk, túl a Taskent határát jelző rendőri ellenőrző ponton. Idegenvezetőnk Islom Karimov elnök életrajzát olvassa...

Folyt. köv.