A sikeres karrierváltás alapja az önismeret

A pályaváltás összetett kihívás, sikeresen véghez vinni pedig különösen nehéz feladat. A karrierváltáson gondolkozókban kételyek, félelmek merülhetnek fel, viszont tudatos tervezéssel és döntéshozatallal lényegesen nagyobb az esélyünk, hogy a számukra megfelelő hivatást megtaláljuk. A folyamat során felmerülő nehézségeket és lehetséges megoldásokat járta körül a Profession.hu Az Emberi Oldal kezdeményezésének konferenciája. A projekt szoros együttműködésben zajlik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltató Központjával, akik ingyenes, személyre szabott támogatást nyújtanak a karrierváltóknak mind szakmai, mind önismereti téren.

A koronavírus-járvány jelentősen megváltoztatta a hazai munkaerőpiacot. Az pályaváltók 11 százalékának a pandémia miatt kellett másik állás után néznie, ugyanakkor a bizonytalan állapot nem csak őket kényszerítette helyzetük és karrierjük átértékelésére. A váltás leggyakoribb oka a nem megfelelő fizetés, de jelentős tényező a kiégés is a pályaelhagyók esetében. Fontos odafigyelnünk arra, hogy az adott élethelyzetünkben milyen mértékben vagyunk elégedettek az aktuális munkánkkal és mik lehetnek az okai az esetleges hiányérzetünknek. Érdemes végiggondolnunk, hogy valóban a karrierváltástól várhatunk-e javulást, ugyanis előfordulhat, hogy ehhez nem is szakmai pályánkon érdemes változtatnunk.

Mérhető az elégedettségünk

A karrierváltás folyamata ideális esetben az adott élethelyzet értelmezésével, elemzésével kezdődik. Mindenekelőtt szükséges definiálnunk időről-időre, hogy mit jelent számunkra az elégedettség, valamint, hogy hiányt szenvedünk-e belőle munkánk során. Ennek aktuális élethelyzetünktől, életszakaszunktól és személyiségünktől függően más, és folyamatosan változó jelentést tulajdonítunk. Mikor tudjuk azt mondani, hogy a helyünkön vagyunk? Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus szerint elsőként három dolgot érdemes átgondolnunk: „Nem akarunk-e máshol lenni, azaz megfelelő-e az adott szakma, munkahely számunkra. Nem akarunk-e máskor, más időben lenni, vagyis az adott pozíciónkkal elégedettek vagyunk-e az élethelyzetünkkel összevetve. Harmadszor pedig, nem akarunk-e mással lenni, azaz a kollégáinkhoz fűződő viszonyunk rendben van-e” – fogalmazott a szakértő.

Önismeret és lelkesedés

Az önismeret kulcsfontosságú tényező a pályaváltás és a munkakeresés során. A szakmai és emberi értékeink ismerete mellett ide tartozik a választással kapcsolatos igényeink részletes felmérése, például a bérezés, a munkavégzés helye vagy a munkaórák mennyisége, beosztása. Érdemes meghatároznunk azokat a kereteket, amelyeknél biztosan tudjuk, hogy nem vagyunk képesek rugalmasak lenni. „A HR-eseket és a munkáltatókat sok esetben nem az érdekli, hogy rendelkezünk-e papírral, szakképesítéssel, hanem hogy a képességeinket hogyan használjuk. Sokan megijednek, amikor az álláshirdetésben megjelölt bizonyos szempontoknak nem felelnek meg, így már be sem adják a jelentkezésüket az adott munkára. A munkáltató általában egy ideális jelöltet ír le a felhívásban, viszont ez nem azt jelenti, hogy ezen a területen ne lennének rugalmasak” – mondta Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója, valamint kiemelte a puha készségek komoly jelentőségét a toborzási folyamatok során. Ezek azok a kevésbé könnyen tanulható képességeink, amelyek leginkább társas környezetben mutatkoznak meg, mérésük pedig nagyon nehéz.

Egyénre szabott támogatás

A Profession.hu 2200 fő megkérdezésén alapuló felméréséből kiderült, hogy 10 munkavállalóból 7 váltott már szakmát vagy pályát legalább egyszer élete során. Szakértői segítséget viszont még mindig kevesen vesznek igénybe ilyen helyzetekben, ami pedig komoly támogatást jelenthetne a megfelelő döntés meghozatalában. Az első lépések megtételéhez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltatóközpontja nyújt ingyenes támogatást a pályaváltóknak önismereti és szakmai téren egyaránt. „A járvány jelentősen felülírta a terveinket, ugyanis a tevékenységünknek lényeges elemei voltak a személyes találkozók, tréningek, tanácsadások. A helyzet kezelésére létrehoztuk az online tanácsadási platformunkat, amelyben összefogtuk a szervezetünknél működő projekteket és a velünk kapcsolatban álló partnereket. Az oldal célja, hogy mentőövet kínáljon azoknak, akik valamilyen hátrányt szenvednek el az álláskeresés során. Az ingyenes regisztrációt követően egy szakképzett mentorral konzultálhat a munkakereső, akinek elődleges célja egy munkaerőpiaci mentőöv megtalálása a helyzetre” – fogalmazott Előd Ágnes a Szolgáltató Központ vezetője.

Sokszor rögtön abba az akadályba ütközhet a munkakereső, hogy nehezen látja be, ha szüksége van támogatásra. Az online jelentkezés ennek egy fontos lépése, de utána is jelentős befektetett munkára van szükség, hogy eredményes legyen a folyamat. „A procedúra az álláskereső részéről aktivitást, önreflexiót és energiabefektetést igényel. Akkor tudunk megfelelő és hasznos tanácsokat adni, ha megismerjük az embert és az élethelyzetét. Van, aki konkrét igényekkel érkezik, viszont vannak, akik nem tudják pontosan megfogalmazni, hogy mire lenne szükségük, ilyenkor pedig sokkal inkább szükség van arra, hogy feltérképezzük az illető preferenciáit” – mondta Lénárt Zsófia, Munkaerőpiaci Szolgáltató Központ mentora.

További információért látogasson el a Profession.hu Az Emberi Oldal kezdeményezésének hivatalos oldalára. A teljes konferencia visszanézhető a Profession.hu YouTube csatornáján.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.