A földi paradicsom, a város, ahol mindig virágzik valami, és ahol, ha egyszer megfordultál, többé nem találod helyed a világban – jellemezték hajdani írók Malagát. Ugyanakkor azok, akik nyaralni érkeztek ide, sokszor csak a tengerparti nyaralóövezet szállodáit és a tengert élvezték. Malaga csak „a város volt, a reptér mellett”. Ebből a szerepéből azonban az utóbbi években jócskán kinőtt, hiszen számtalan olyan kulturális látnivaló nyílt meg, amely miatt érdemes hátrahagyni a tengerpartot.

Picasso és Carmen Thyssen

Habár Picasso életének mindössze első tíz évét töltötte a városban, nagyon sok hozzá fűződő emlék lelhető fel. A ház, ahol a művész született, most a Picasso hagyatékát kezelő alapítványnak ad helyet. Az előtte található téren pedig egy szobrot állítottak a művésznek, amely egy padon ülve az óváros felé tekint. Idegenvezetőnk egy kicsit szélesebb, macskaköves utcára kalauzol, hajdan innen nyílt az út Granada felé, és míg haladunk Malaga legfőbb látnivalója, a Picasso-múzeum felé, láthatjuk, melyik templomba járt a család, és hol volt a művész apjának kedvenc találkozóhelye. A múzeum egy felújított kis palotában kapott helyet, amely eredetileg egy kereskedőcsalád lakhelye volt. Az épületet a kilencvenes évek környékén ajánlották fel a Picasso Alapítványnak, majd 2003-ban nyitott meg itt az a személyes hangvételű, főként Picasso közeli hozzátartozóinak portréiból álló tárlat, melyet most élvezhetnek a látogatók. A múzeum évente 350 000 vendéget fogad, az állandó tárlat mellett két-három havonta változó időszaki kiállításokat is rendeznek. Rögtön az első teremben különleges élményben van részünk, a fal közepén csupán egyetlen apró kép található, közelebb kell lépni, hogy jól lássuk. Hirtelen olyan érzés kerít hatalmába, mintha Rowling varázsvilágába csöppennék, a fénykép ugyanis mozog, Picasso fest rajta gyors mozdulatokkal egy tükörre, így alkotó és alkotás egyaránt látszik. A múzeumba a művész minden korszakából kerültek festmények, korai realista portrék és kubista alkotások szintén találhatók, még a halálát megelőző néhány hónapból is, témájuk főként feleségei, gyerekei.

A város másik jelentős gyűjteménye a bő fél évvel ezelőtt nyílt Carmen Thyssen Múzeum, ahova Carmen Thyssen-Bornemisza személyes gyűjteményének festményei, főként az andalúz tájat, a mindennapi életet, hagyományokat megelevenítő alkotások kerültek. A képeken visszaköszön a bikaviadalok hangulata, a vidéki hétköznapok pillanatai, hogy milyen volt a közösségi élet a patiókon, a spanyol házak középső, fedetlen udvarán és a húsvét előtti körmenet hagyománya.

Rabot szabadít a körmenet

Utóbbi fontos ünnep Malaga életében, a körmenet a húsvétot megelőző héten indul, hatalmas, többtonnás állványokon trónusokat hordoznak vállukra véve a menet résztvevői, Szűz Mária és Jézus feldíszített szobraival. Szerencsénkre idegenvezetőnk az egyik helyi testvériség tagja, így bejuthatunk abba a terembe, ahonnan a menet indul, és a trónusokat, amelyek évente csak egyszer, a menet idején láthatók, egészen közelről is megszemlélhetjük.

A legenda szerint III. Károly spanyol király uralkodása idején számtalan áldozattal járó kolerajárvány tört ki, így 1765-ben nem volt, aki vigye a nehéz trónusokat. Az egyik börtön rabjai ezt hallva szökést szerveztek, hogy legyen, aki körbehordozza Krisztust, majd a menetet követően mindan�- nyian visszatértek a börtönbe. Lojalitásuk jutalma az lett, hogy a király ezt követően minden évben a szent héten szabadon engedett egy rabot. Ez a hagyomány a mai napig él, Malaga városa minden húsvétkor felment büntetése alól egy rabot, aki együtt cipelheti a trónust a menettel.

Érdemes felkeresni Malaga ipari termékekhez kötődő magángyűjteményeit is. Az egyik ilyen egy felújított, 18. századi házban nyílt üvegmúzeum, amelynek 3000 darabját nagy gondossággal gyűjtötte össze az eredetileg történészként végzett tulajdonos, aki lelkesen beszél a középkori festett egyházi ablakokról, különleges, mára elfeledett technikával készült üvegedényekről vagy a titkos üzeneteket hordozó, karcolt kristálypoharakról. A

másik a 2010 őszén nyílt malagai autómúzeum, ahol közel száz különleges autócsodát tekinthetnek meg a látogatók. Malaga központjától ugyan valamelyest távol esik, de mindenképpen érdemes felkeresni a La desztináció desztináció Concepción botanikus kertet. Az arborétum néhány éve nyitotta csak meg kapuit a nagyközönség előtt, korábban magántulajdonban volt. Léte két kereskedőcsaládnak köszönhető, amelyek hétvégi pihenését szolgálta a domboldalra futó, dzsungelszerű erdő, a közepén teraszos villával. A kertbe a világ szinte minden tájáról kerültek növények, amelyek kifejezetten jól érzik magukat a spanyol éghajlaton. Az őserdőre emlékeztető, indás fák között haladva, amelyek leveleiről párás nedvesség csöpög, az óriásira nőtt fikuszok és pálmafák mellett fenyőt és eukaliptuszfát is látunk.

Mókus az olajfán

Malagáról induló kirándulásunk három provinciát is érint: Córdoba, Sevilla és Malaga tartományát. Első állomásunk a 23 ezer lakosú Priego de Córdoba, amelynek emblematikus látványossága egy hatalmas, 19. századi szökőkút, amely négy forrásból nyeri vízét. Úgy tartja a mondás, hogy a priegói kútnak 365 csapja van, ezzel szemben „csak” 139 nyíláson zubog a víz, meséli derűsen a helyi turisztikai hivatal munkatársa. A városnézés során elhaladunk a település legszűkebb utcáján, ahol már-már súrolja a falat a könyökünk. A szárazföld belseje felé haladva olívafák tengerét szeli át az út, mire megérkezünk a 20 ezer fős Baenába, ahol családi olívaolaj-üzem működik. Nemrég egy műholdas felvétel segítségével kiszámolták, hogy Spanyolországban annyi olajfa van (nagyjából 300 millió), hogy minden lakosra hat darab fa jut. Pedig a klímaváltozás miatt ez a szám már kisebb, mint néhány száz éve. A rómaiak még azt mondták Hispániáról, hogy annyi fa van ott, hogy egy mókus anélkül érhet el az egyik határtól a másikig, hogy a lába a földet érintené. A gyár tulajdonosa később elmagyarázza a hallgatóságnak, milyen fázisokon halad végig az olívabogyó, míg az eredetvédett baenai olaj palackozva az asztalunkra kerül. Másik fontos terméke Spanyolországnak a bor, utunk során a Montilla-Moriles borvidéken, Montillában, a 275 éves Alvear pincészetben mutatták meg, hogy az érleléstől függően hogy készül egy fajta (Pedro Ximenez típusú) fehér szőlőből négy különféle bortípus. A környező hegyekből származó kövekből épültek a következő település, Osuna házai, amelynek fő különlegessége egyeteme, archeológiai múzeuma és monumentális kolostora mellett, hogy itt található az egyetlen olyan monostor, amely látogatókat is fogad, és bepillantást nyerhetünk az itt élő húsz apáca mindennapjaiba, szigorú napirendjébe. A városhoz közeli egykori kőbányából lenyűgöző rendezvényhelyszínt alakítottak ki.

Vakon elköltött falatok

Antequera városának bikaviadal-pályája igazán különleges: a tribün alatt étterem működik, a tulajdonos kivételesen megengedte, hogy csapatunk a sárga homokkal felhintett arénába is beléphessen. A város legmagasabb pontján robusztus erőd tornyosul, védelmi gyűrűi a mór és római uralom idejének állítanak emléket. Az erőd egykori katonai gyakorlóterén különleges meglepetésben van részünk, egy arab ruhába öltözött lány meséli el szerelmének szomorú történetét egy keresztény fiúval, szökésük sikertelen volt, a végzet egy közeli helyen, a „szerelmesek szikláján” érte őket. Ekkor azonban még nem is sejtjük , hogy a legnagyobb meglepetés ugyanitt, az erődben ér minket este, egy már egyházi szertartásokra nem használt templomban. A vacsora körül nagy volt a titkolózás, így kissé megszeppenve léptünk be a templom hatalmas kapuján, ahol egy tömör faasztal mögött egy csuhába öltözött szerze tes fogadott minket. Elfedték a szemünket, és vakon fogyasztottuk el a vacsorát. Közben hangokkal, érintésekkel olyan valószerűen élhettük át a város történelmét, amit semmilyen más módon nem lehetett volna átadni.

Csilingelő nevetés, ének, a természet hangjai, az előétel után langyos kendő törölte a kezünket, majd az erőd építése hajcsárok hangjai mellett elevenedett meg előttünk, közben egy tálban apró szemcsés „építőanyagot” gyúrattak velünk. Csatazaj hallatszott, testek huppantak, forró folyadék fröccsent ránk, mintha az elesettek vére lenne, mindezt az elvesztett látásunknak köszönhetően olyan intenzitással éltük meg, mintha egy csata kellős közepébe csöppentünk volna. Majd az ünneplés hangjai következtek, és végül tánc, mindeközben pedig egy-egy suttogó hang arra kért, tátsuk ki a szánkat, amelybe egyszer egy korty leves, máskor robbanócukros tejszíndesszert került. A templomban, mint utólag kiderült, havonta egy alkalommal rendeznek ilyen vacsoraprogramot, amelyen bárki részt vehet.

A meghívást köszönjük a bécsi Spanyol Turisztikai Hivatalnak.