A Habsburg Birodalomban a hajózás ösztönzésére 1813-ban tett közzé rendeletet I. Ferenc magyar és cseh király, szabadalmat ígérve a folyókra azoknak, akik használható gőzhajót mutatnak be. Az első dunai gőzhajót, a Carolinát Bernhard Antal pécsi polgár – az eszéki révvám bérlője – építette 1817-ben a Dráva melletti Sellyén. Bernhard 1779 körül a poroszországi Oberrathenben született. Magyarországon először 1811-ben lehetett hallani róla, ebben az évben egy vonóláncos ívhidat javasolt a Dunára.

Később újszerű hajómalomlapátjával vált ismertté, ezt a szerkezetet párosította össze egy gőzgéppel és egy fa hajótesttel. A Carolina (amely az uralkodó feleségéről kapta nevét), jó minőségű szlavóniai tölgyfából készült, hossza 13,37 méter, szélessége 3,16 méter, merülése 1,02 méter volt. Gépi berendezését is részben Bernhard alkotta, egy himba nélküli, dugattyús körforgó gőzgép működtette, 24 lóerős (18 kW) teljesítménnyel. Bernhard volt az első, aki a gőz fejlesztéséhez csőrendszert alkalmazott, és vezérelt lapátú hajtókerék-rendszerét szabadalmaztatta.

A Carolina a vontatásnál alkalmazott gőzcsörlőjével is megelőzte korát. A hajó első próbaútját 1817. március 21-én tette meg, második próbaútján egy 488 mázsás rakományú dereglyét vontatva felfelé 3,4 km/óra, lefelé 17 km/óra sebességet ért el a Dunán. 1817 májusában már Bécsben csodálhatták meg az érdeklődők, ahová vontatva jutott el. A bemutatót július 21-én hatósági vizsga követte, amely minden szempontból eredményes volt. Kiemelték a kazán alacsony fafogyasztását és kettős biztosító berendezését (akkoriban gyakoriak voltak a kazánrobbanások).

A zátonyos, tönkökkel és más akadályokkal teli Dunán a hajó alacsony merülése igen előnyös volt. A Carolina első távolsági próbaútját 1818-ban tette meg: szeptember 2-án indult el Bécsből, három óra alatt ért Pozsonyba, és összesen 24 óra alatt Pestre. Itt a helytartótanács vizsgálata is kedvezően zárult, bár műszaki gondok adódtak, a hajó zátonyra is futott, Pest és Komárom közt mindössze 1,6 km/órás átlagot ért el. Bernhard 1818. december 31-én egy Saint Leon nevű vállalkozóval közösen kapott szabadalmat 15 évre a Dunán és mellékfolyóin való hajózásra.

Ezután Bernhard a Dráva-parti Eszék, Újvidék és Mohács közt végzett áruszállítást a hajóval, s mivel a gépezet csaknem az egész járművet kitöltötte, a terheket bőgősuszályokra rakták. A hajó vontatóereje azonban nem volt elég ahhoz, hogy a sebesebb folyamszakaszokon terhet vontasson, ezért a Carolinát Pestre vitték, ahol tulajdonosa a Duna két partja közt átkelő járatot tervezett. Ezt megelőzően azonban a Carolina 1820. május 9-én léket kapott és elsüllyedt, csak július 16-ára sikerült kiemelni és rendbe hozni. Később az utasokat a Carolina vontatta uszályon helyezték el, a napi hét-nyolc járat állomásai a mai Eötvös tér, a Bomba (ma Batthyány-) tér és a Császárfürdő voltak.

A hajó Óbudára csak kétszer ment, de vasárnap a Margitszigetet is érintették. A menetidő Óbudáig 1 óra 52 perc, visszafelé 29 perc volt, az átkelés 10 krajcárba, Óbudáig 30 krajcárba került, de havi bérlet és családi kedvezmény is létezett. A járat csak november 20-ig működött, mert kevesen használták. A gyér érdeklődést az indokolta, hogy a hajóhídon az átkelés olcsóbb volt, mert a hídvámot a Carolina utasainak is ki kellett fizetniük. Bernhard ezután visszavitte hajóját Eszékre, itt egy ideig még közlekedett a jégzajlás által elsodort Dráva-hidat pótolva, majd - nem tudni, hogyan - elsüllyedt, 1824-ben roncsként látták utoljára a Dráván. A Carolina emlékét egy korabeli rajz őrzi, bár ezen a gépészeti berendezések ábrázolását nem tartják pontosnak, modellje a Közlekedési Múzeumban látható.