Erre az ember azt mondja, hogy az eddigi tapasztalatok alapján biztos, hogy lesz csőd, de neveket persze nem mondunk. Félreértés ne essék, nem akarok vádaskodni. Az esetek túlnyomó többségében nem rosszindulatról van szó, vagy arról, hogy "kivették" a pénzt a cégből. Leginkább túlzott magabiztosságról beszélhetünk, nem? „Nekem úgyis sikerül, mindent eladok, amit lekötöttem. Húzódjon vissza valaki más!” Szakmai rendezvényen beszélgettem egy jó nevű utazásszervező tulajdonosával, aki azt mondta nekem, hogy minimum 100 millió forint forgótőke kell ahhoz, hogy egy utazásszervező jól tudjon működni. Ismétlem, 100 millió forgótőke! Nekem nincs 100 millióm, de ha lenne, sem utazásszervezésbe ölném. Amit viszont nem értek: ha egyszer már bebukta valaki a pénzét, miért gondolja – hogy ha újra össze tud szedni valamennyit, és más néven jelenik meg a piacon –, hogy máskor működni fog? Mitől? Nem az üzleti felfogását változtatja meg, csak a nevét. De ettől bátor lesz, és úgy gondolja, hogy semmi baj, ez most bejön. De nem jön be! Kicsi a torta és sok a villa! Harcolunk az utasokért, egymást übereljük, hogy ki tud olcsóbb utakat szervezni, kerül, amibe kerül. Mindent megteszünk, hogy utasokat szerezzünk, de egyszer csak jön egy csőd, és oda minden! Oda a szakma jó híre! Felesleges volt az összes fáradozás, az utasok azt mondják: „Tudtam! Ezek az irodák csak elveszik tőlünk a pénzt, és eltűnnek! Nem is utazom többé utazási irodával.” Hát ez a bérünk! Az emberek legkényesebb vagyonával játszunk: Az évi egy-két hét szabadidejükkel, amelyért általában 50 hetet dolgoznak! Ezt bízzák ránk! Akkor pedig, kérem, viselkedjünk és cselekedjünk felelősséggel!